Emájsziksz

Veszélyérzetem fokozódik a nemzetközi helyzettel paralel. Már a kertemben is a nemzet ellenségeit vizionálom, különösen ha belekóstolok legfrissebb ágyas pálinkámba. Ha a tuják mögött gyanús mozgást észlelek, nagy hangon odaordítok, TEKI vagy? Aztán, ha nincs válasz, odavágok egy féltéglát. Még egyetlen nemzetellenségét vagy terroristát sem találtam el, de biztos, ami biztos. Jobb félni, mint nem félni. A tujáim elég rongyosak, de ez csak az  éberségem bizonyítéka. Mit tudom én, mikor kapok én is egy attackot, amikor az egész nemzetet támadják, merthogy úgy számolom, abban én is benne vagyok. Az ügynökök mára annyira firnyákosak lettek, hogy nehéz őket felismerni. A lódenkabát, a pecsétgyűrűbe rejtett kamera, az öngyújtó, ami pisztoly, a bőrkeményedésbe épített mikrofilm már gagyi. Sokkal finomabbak a módszerek és az álcázások. Ma állítólag van olyan titokminiszter is, aki igazándiból ügynök. Meg újságíró ügynök is van, de még blogger is, ja meg az Oszkó. Ma megtudtam, hogy a kőművesekben és egyéb építőipari melósokban sem bízhatunk. A Kossuth teret nem pályázat útján fogják tönkrevágni, mert az nemzetbiztonsági kockázatot rejt. Mármint a pályázat, mert a nyertes lehet jó és olcsó ( már önmagában ez is gyanús) de lehet, hogy közben ügynök, azaz ellenség. Na bakker! Jól nézünk ki. Még szerencse, hogy a Vezír pajtijai között van olyan építőipari cég, ahol a munkások nemzetbiztonsági kockázata zéró. Gondolom, azért ő rendelte el a pályázati tilalmat, mert tudja a frankót. Ennél a cégnél tuti, hogy minden melóst ellenőriztek. Vagy, ami még biztonságosabb, lehet, hogy a cég dolgozói hazai ügynökök, csak lapátokkal és csákánnyal fedettek. Ne gondolják, hogy paranoiás vagyok. Mi itt Közép – Európában az ügynökútvonalak kereszteződésében élünk, már több, mint ezer éve. Kurvára oda kell figyelni. Mondjuk megy egy ügynök az úton, mondjuk úgy tesz, mintha pisálna, azt huss, beugrik egy bokorba és már fel is szívódott. Hopp nini! egyszer csak felbukkan, mint békaember és lepacsizik Fábri Zoltánnal. Ez nem kamu, láttam a moziban. Csak az jugó ügynök volt, de nem kell fosni, mert olyan ma már objektíve nem létezik. Bezzeg a kőműves, hát apám, attól most már rinyálok egy kicsit. Na jó, nem félek, de ha építkeznék – persze én se úgy állok, nyugi -  elengedhetetlen lenne az ellenőrzés. Akkor tuti, hogy gatya le, pucsítás, vicsorítás, fanszőrzet le, nehogy már mikrofon legyen a közepében. Nem azért mondom, de láttam már ilyet. Mert egyet megértettem, át kell látni a szitán. És ha (ez logikus, az biztos) sok kőművesnek nincs munkája, akkor most máshová irányították őket, tehát a szabadon kószáló ügynökök száma, a munka nélküli kőművesek számával azonos többletet kell, hogy mutasson. Jesus! tényleg súlyos a helyzet.

2012
02/17
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE






Write comment

Legyen így

Nagyszerű kezdeményezés Kovács Gábortól, hogy gyűjteményét virtuálisan is látogathatóvá tette. A gesztusban nincs  semmi különleges, egyszerűen csak európai. A www.kovacsgaborgyujtemeny.hu oldalon megtekinthető a teljes kollekció, adatokkal, információkkal együtt. Több ehhez hasonló gesztus lenne az egyik haszna a műgyűjtésnek a köz számára, ha nem a bujkálás és a rejtőzködés lenne az általános gyűjtői reflex. Sok oka van a titkolódzásnak, biztonsági, gazdasági egyaránt. Pedig, nagy szükség lenne minél több magángyűjteményre. Hiszen az állami vásárlások volumene konvergál a nullához. Ez természetesen nem csak a klasszikus művekre igaz, hanem a kortársra is. A mind több nyilvános magángyűjtemény létrehozása fontos lenne a megőrzés, a bemutathatóság, a kutathatóság szempontjából is. Ugyanakkor, a művészek életben maradását is segítené.  Előmozdítaná a szegényes vizuális kultúra általános fejlődését, a művek megértését, és kortárs viszonylatban az elutasítottság csökkentését. Különösen égető probléma ez egy olyan időszakban, amikor a politika – kulturálatlanságából fakadóan – ezt a kérdéskört magasról leszarja. Mi több, kretén ötleteivel az egyébként is áldatlan helyzetet és színvonalat tovább rontja. A közgyűjteményi pénztelenségből fakadó kárenyhítés egyszerű és költségkímélő módja a magángyűjtemények támogatása lenne, néhány egyszerű rendelet segítségével. A privát gyűjtést az államnak közhasznúnak kéne tekintenie, ugyanis a gyűjtő saját anyagi forrásait olyan célra fordítja, amely állami feladat lenne. Hogy a gyűjtemény az évek, évtizedek során potenciális anyagi nyereséget hoz, az csak egy magyaros feltételezés, mert ismerünk épp elég példát az ellenkezőjére is, amikor egy gyűjtemény kultúrtörténeti értéket hordoz ugyan, a piac viszont nem értékeli. Éppen ezért, a regisztrált, dokumentált, a köz által megismerhető, sőt látogatható és/ vagy időnként bemutatott gyűjtemények értékesítését, adás-vétel útján történő gyarapítását, öröklését, adómentessé kellene tenni, különösen, hogy az ebből befolyó adó bevételek elenyészőek. A gyűjteményekről készülő kiadványokat, albumokat ugyancsak állami támogatásra érdemesnek gondolom. Létrejöhetne egy olyan modell, ahol a gyűjtő engedményeket, ne adj’ isten még támogatást is kap, cserébe viszont a gyűjteménye nem csak saját örömforrását jelenti, hanem a köz szellemi gyarapodását is elősegíti. Gyakorlatilag Budapesten nincs mit nézni, MNG, Ludwig, Kiscelli Múzeum. Ennyi. Ha valaki a kortárs magyar képzőművészet iránt érdeklődik, akkor inkább ne érdeklődjön, mert közgyűjteményi szinten hozzáférhetetlen, keresztmetszete, minősége láthatatlan. Szomorú helyzet és ahogy elnézem, egy darabig így is marad. Ezért lenne fontos a magángyűjteményeket helyzetbe hozni és rejtőzködőből láthatóvá tenni sok remekművet, ami lakások falain lóg, vagy raktárak mélyén van eltemetve. Történt már egy-egy próbálkozás, kósza kiállítás magángyűjteményekből, de ez kevés. Ezredszer is leírom, hogy egy város vonzereje a kulturális kínálatán múlik. Azt, hogy ezt évtizedek óta nem hajlandóak meghallani a “Nemzet Nagyjai” akik sajnos inkább törpék, mint óriások, de leginkább szűklátókörű, önző, politikai akarnokok, az számomra felfoghatatlan, pedig ez a létező legegyszerűbb recept ahhoz, hogy Budapestet, Magyarországot feljebb tornásszuk a népszerűségi listán.

2012
02/17
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
műgyűjtés
CÍMKE





Write comment

Wasserkopf

Hülyeországban az alapállás a szembenállás. Árkot ásni rutin. A gyűlölet édes, napi létszükséglete Hülyeország “polgárainak”, tradíció, nemzeti karakter.  Jobb-bal, zsidó-gój, cigány-magyar, felsorolni sem tudom, oly színes a paletta, de nem is érdemes, hisz tudja mindenki, aki műveli és aki irtózik tőle, mind. A csodálat, a rajongás felemel, a gyűlölet rombol, tönkretesz. Főváros- vidék,-  régi játszma. Budapest egy vízfej. Nyelvünkben is él a pozicionálás: “Fölmegyek Pestre” Pest van fönn, mi meg idelent. Nem kamázzuk a pestieket. Nagyképűek, játsszák az eszüket. Kölnizik magukat. Ha lejönnek a búcsúba, beleszaladhatnak egy-két lángosba. Persze, mi is tahózunk rendesen. És mi tagadás, a láb, hónalj- és szájszagért sem rajongunk. A politika meg használja, kihasználja a helyzetet. Hol lenéz, hol lázít, most meg büntet. A vidéki fiúk nem szeretik a fővárost, se a kultúránkat, se a színházainkat, se az Operát, se a művészetünket. A sikeres élethez, az elrugaszkodáshoz (muhaha) mindez szükségtelen – szerintük. Melós kell, manipulálható, műveletlen proli. Nincs szükségük egy európai fővárosra sem. Rohadhatnak az utak, nem kell metró, nem kell New Yorkba repkedni és dögöljön meg a BKV. A fővárosiak pénzéből meg építenek majd ezt-azt vidéken. Gatyába, szűrmagyarba, bocskaiba öltöztetnék a várost. Átszabnák a tereinket, ledöntenék a szobrainkat, tönkreteszik az iskoláinkat, még a focicsapatainkat is megszállták. Visszaforgatnák az idő kerekét. Ezek a vidéki fiúk utálják a fővárost, mert ez nem az ő otthonuk. Sehol egy istálló, se disznóól, se csűr, se csavar. Sok mindent túléltünk, dúlt már itt tatár, török, német, orosz, de a város örök. Fiúk! Úgysem tudjátok beszántani.

2012
02/15
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE



Write comment

Szex az asztalon

Érdeklődve figyelem a magyar élelmiszeripart, annak is az úgynevezett kézműves szegmensének fejlődését. A színvonal erősen hullámzó. A dizájn és a marketingötletek is általában kézműves termékek. Talán éppen ezért, néha bicebóca ötletek is megvalósulnak. Mit ne mondjak, elég egyszerű gondolat a szexualitás és az élelmiszer összekapcsolása, különösen, ha az meglehetősen alpári módon kerül megfogalmazásra. A postafiókomat kéretlenül megtalálta egy szárnyait most próbálgató lekváros cég. Az első levél- a bemutatkozás- nem is volt rossz. Semmi különös, egyszerű dizájn, de inkább a jobbak közé sorolnám. Ma megjött a folytatás és nálam a lekvárnak annyi. Az jutott eszembe a termékről, hogy ez vagy egy tizenhárom éves pubertás, vagy egy rossz humorú, már csak az emlékeiből élő kéjenc főzete. ( Elképzeltem, hogy az üst mellett az asztalon hardpornólapok vannak, a polcokon a hét törpe meredező fallosszal és pucsító Hófehérke, bugyi nélkül,  természetesen mind gipszből, a konyhaszekrény ajtaját, belülről, magazinok aktképei díszítik.)  Semmi finomság, sem szellemes áthallás, hanem direkt, sprőd egyszerűség. Nem is tenném egy delikatesz bolt polcára, inkább egy külvárosi szex-shopba, a síkosító és a vibrátorok között tudnám elképzelni. Találtam hozzá párt is, egy bor képében, amiről hasonló a véleményem, mint a lekvárról. Talán Alekosz lehetne az az arc, aki jól passzol a lekvárhoz és a borhoz is. Igen, azt hiszem vele együtt lenne gömbölyű, tökéletes az imidzs és az ő közönsége lehet a telitalálat, az igazi célcsoport.

2012
02/02
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
Write comment

A jég hátán

Nem lesz nyugdíjam. Alapvetően azért, mert ez a kérdés sosem érdekelt. Láttam a szüleim nyugdíját és azt gondoltam, hogy az csak a nyomorgásra elég, ezért nem érdemes szkarizni, ennyit én is összebarkácsolok majd a “gondoskodó” állam helyett. Gondoltam, mi több, hittem. Ma valakinek azt meséltem, hogy az az önképem, hogy amíg egyben vagyok és mozogni tudok, történjen bármi, nem lehet gond. Elég rugalmasnak és tehetségesnek gondolom magam, nekem nem ciki a munka és az sem érdekel, hogy ki mit gondol vagy susog rólam. A jég hátán is megélek, ha kell. És mégis, valamiért ma nem akarnak működni a dolgok, ha beszarunk se. Így van – mondta a barátom – és tudod miért? Mert már jég sincs. Ha meg valami nincs, akkor annak a háta sincs. Azt mesélte, hogy munkájából adódóan, számtalan esetet ismer. Tragikus, hogy sorban dőlnek ki, mennek tönkre tehetséges, értékes emberek. A tartalékok elfogytak, a helyzet cseppet sem javul, de még csak remény sincs arra, hogy a közeljövőben pozitív változások legyenek. Vállalkozások százai, ezrei szűnnek meg végleg és úgy, hogy remény sincs a visszatérésre, mert nem lesz miből újrakezdeni. Akinek csődbe rángatták ( szándékosan ) a milliárdos cégét, amit tíz – tizenöt év alatt gründolt, azt nem lehet egyszer csak hipp-hopp újra indítani, ha beköszönt a Nemzeti Kánaán.  Annak már kakukk. Ami itt történik, az őrületes disznóság és felelőtlenség. Egy egész társadalom elszegényítése, tönkretétele. A “vagyonok” eltűnnek vagy jó esetben megfeleződnek, harmadolódnak. És mindenkié, nem csak a hőbörgőké, az alattvalóké is. Hogy a droidok ezt nem látják, azt nem igazán értem, de hát ez a vudu és a nemzeti szemfény- vagy inkább tudatvesztés területe, ahol nincsenek észérvek. Mint ahogy arra sincs, hogy kinek jó, ha nem engedik üzemelni a CET-et vagy a régen kész Rácz-fürdőt? Úgy tűnik, hogy a befektetők kivéreztetése a cél, észérvek itt sincsenek, csak a kisgömböc végtelen éhsége. A nagy maszatolás, ripacskodás kulisszái mögött egészen másról szól a mese. De az meg kit érdekel? Vannak szép magyar mondásaink, amelyek jól jellemzik a népi lelkületet. Legszebb öröm a káröröm, dögöljön meg a szomszéd tehene is, kellett neked rongybicikli, stb. Amíg élek, remélek, de a mai híreket olvasva rossz érzésem támadt. Mintha valahonnan már ismerősek lennének ezek a történések. Olyanok, amit ragályként szokás meghatározni. És ettől az a nem felemelő, hanem félelmetes érzésem támadt, hogy már nem vagyunk egyedül. A hírek: Putyin melletti tüntetést szerveznek az orosz nacionalisták, a szlogen: “Ha nem akarod, hogy Oroszország játékszer legyen külföldiek kezében, gyere velünk tüntetni február 4-én”  same shit. És a másik, Romániával kapcsolatos hír:  ” Amennyiben hinni lehet az eddigi nyilatkozatoknak, az Európai Unió (EU) akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat az ország (Románia) ellen, a demokrácia minőségének csökkenése miatt. Mind a román, mind pedig az uniós közéletben megjelentetek a Magyarországgal kapcsolatos hasonlatok is”.

2012
02/01
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE



Write comment

Itt (lenne) az idő

En passant! Egy olyan szituáció a sakkban, amikor a paraszt akár egyet lép, akár kettőt, akkor is leveszik a tábláról. Ez történik ma a kultúra gyalogjaival is. Léphet akárhova, úgyis leveszik. A sakkban, ha “nyugton” marad, nem ütik, a való világban ennek sincs jelentősége. Takarítanak mindenhol, ahol tehetik. A pozíciókat katonák, nyaloncok foglalják el. Tudjuk, tapasztalatból, hogy ez fordított állásnál is így van, legfeljebb a mértéken lehet vitatkozni, mint a “ki lop többet” kérdésen. Magyarországon a politika mindent kontroll alatt akar tartani. A politikai elit félelme a kultúrától, úgy tűnik, tradicionális- színre, korszakra való tekintet nélkül. És mivel a kulturális intézmények és a “kultúrmunkások”  is szeretik a könnyebb utat járni, inkább az állami csecset szívják, amíg lehet, semhogy más, kockázatos struktúrákat választanának. Inkább négy-nyolc évente vállalják a pofon lehetőségét, amit általában le is kevernek az éppen illetékes elvtársak. A közhangulat jól mutatja a társadalom csalódottságát. A politikai pártok támogatottsága mára – sajnos huszonkét év kellett hozzá – a béka segge alá csúszott. Úgy tűnik (remélem), hogy a civil társadalom kénytelen lesz önmagát szervezni és a tragikomikussá vált politikai elitet a bánatosba küldeni. Hogy én hiszek-e ebben? Sajnos nem nagyon, ilyen-olyan okoknál fogva, de azért reménykedni még szabad. A kultúra viszont tipikusan az a terület, amelynek jelentős részben civil kezdeményezésekre kéne épülnie. Létünk nem függhet a mindenkori politikai hatalomtól. Csak ehhez önállóság, önbizalom és reális jövőkép kéne. Még ma is mindenki állami pénzek után sóvárog, a színházak, a filmesek, a művészek, a galériák stb. És az állam (nem) természetesen, saját kegyenceit részesíti előnyben, akikből saját fegyenceket kreál, fogva tartva őket a finanszírozáson keresztül. Hogyan létezhet egy ilyen függő viszonyban alkotói szabadság? Sehogy, de minimum korlátozottan. Nem véletlen, hogy a politikus művészet szinte nincs jelen a palettán. Ne szólj szám, nem fáj fejem! Hol van már az élcsapat? Sehol. A képzőművészetben az üres szépelgés a divat, az problémamentes és sokkal piacosabb. A civil szerveződéshez azonban forrás is kéne, ami anyagi áldozathozatalt is jelent. Nagy kérdés, ki akar szervezkedni úgy, hogy zsebbe is kell nyúlnia? Az önállóság lehetőségét a támogatók is jelenthetnék, ha a támogatásoknak lenne megfelelő törvényi háttere, de az meg azért nem lesz, mert akkor a gyeplőt nem lehet kézben tartani. A másik, talán még égetőbb probléma, a tájékozott, művelt, kötelességeit ismerő arisztokrácia hiánya. Az önérdek nélküli adás, az ellenszolgáltatást el nem váró támogatás szinte ismeretlen a még mindig az eredeti tőkefelhalmozás korát élő magyar “pénzcsinálók” körében. Inkább vesznek még egy – mondjuk a kétszáztizenhetedik – ingatlant, mint hogy támogatnának önzetlenül egy tehetséges, de anyagi nehézségekkel küszködő művészt, vagy művészeti csoportosulást. Ne adj Isten, létrehoznának bármiféle művészeti intézményt és azt tehetséges emberekre bíznák. Ha akad is egy-két ellenpélda, az általában belehal az önmegvalósításba, mert a magyar pénzembernek az a téves képzete, hogy mindenhez ért és ezért mindent meg akar reformálni. Mert azt képzeli, nemhogy ért hozzá, hanem jobban ért hozzá, mint mások. Közben egy túrót. Ha netán kiröhögik, akkor azt hiszi, hogy irigyek rá, arra nem is gondol, hogy esetleg szánalmas amit produkál.  Majd a következő generáció – állítják sokan – de én félek, hogy akinek “nehéz gyerekkora” volt, az nem biztos, hogy felnőttként egészséges “arisztokrata” lesz. Minden esetre azt hiszem, itt lenne az ideje legalább megpróbálni létrehozni független szerveződéseket, amelyeknek a jövőjét, folyamatosságát nem veszélyezteti a mindenkori politika szűklátókörűsége és hatalmi tébolya. Különösen fájó, amikor minden lépés még kontraszelektív is és hozzá nem értő nímandok kezébe kerül az irányítás egy-egy, sőt lassan majd’ minden intézményben. Lehetetlen állapot, hogy tökfejű politikusok határozzanak olyan kérdésekben, amiben nincs kompetenciájuk, mellesleg illetékességük sem kéne, hogy legyen. Hát ne legyen! ……… utóirat: Bill Gates a világ leggazdagabb embere ( vagyona 59 milliárd dollár 2011- ben)  2010 -ig 28 milliárd dollárt adományozott különböző szervezeteknek.

2012
01/26
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE




Write comment

Végre valaki,

….nem is akárki, megfogalmazta tömören, tisztán, miről is van itt nagyba szó. Táltos Pataky UFO Attila segít megérteni a lényeget. Miért is folyik a háború, a véget nem érő hadakozás az egész világgal. Nagyjából már kapizsgáltam és nekem is úgy tűnt, hogy bizonyos sztenderdek mintha hiányoznának Unortodoxia birodalmából, csak nem tudtam ilyen tisztán és direkten megfogalmazni. Nos, a lényeg a táltos tollából: “……Vége a tudat, az elme, az ego, a materializmus irányította világnak. A szív és a lélek korszaka következik. És ennek létrejöttében óriási szerepe van a magyarságnak, a magyaroknak. Ezért támadnak minket ilyen, sokak számára érthetetlen, elementáris gyűlölettel. Félnek a fénytől, a tisztaságtól, a becsülettől, az igazságtól. ……” Hát, mi tagadás, realista önértékelés, az biztos. Már talán írtam is róla, bizony én is félek az efféle tisztaságtól, becsülettől, az igazságtól meg pláne. Igen, félek, hogy menthetetlenül elsüllyedünk a hülyeség mocsarában. A világ egy kicsit toporzékol, de előbb utóbb rájön, hogy itt a fejekben van az igazi probléma. A szittya magyarok reménytelenek, nem érdemes pénzt, energiát pazarolni a debil rokonra és ránk zárják a karantén ajtaját. Akkor majd nyugodtan elszórakozhatunk itt magunkban. Piszkálgathatjuk a szívcsakránkat, genetikai alapon vizsgálhatjuk a magyar nyelvet, bizonyíthatjuk a magyar-kínai, magyar-japán rokonságot és hogy tulajdonképpen Jézus és Buddha is magyar volt. Tőlem, akár igaz is lehet mind, akár egyszerre is, csak közben ég a tető és ránk dől az egész kóceráj. Ez a rettentő nagy nemzeti kocsmai agyarkodás a porig rombol egy országot. Ha valaki bírja idegekkel, a Táltos teljes szövege itten vala. És ha azt hinnénk, hogy egyedi jelenségről van szó, akkor itt egy másik remeklés frissiben és ezt nem egy UFO operáción átesett rocker írta, hanem a nemzet szívsebésze. Jaj, Ídesanyám, mondja, hogy csak álmodom.

2012
01/18
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE




2 hozzászólás

Mi leszel, ha nagy leszel?

Egy ország, egy nemzet sztárok nélkül. Itt nem szeretik a sikeres embereket. Ha valakit felkap a népszerűség szele, mi biztos ledaráljuk. Nekünk nincs Barnard professzorunk, nincs Messink, nincs Bill Gates-ünk. Csak “gyanús” gazdagjaink és a szellemi mélyszegénységből kiemelt celebjeink vannak. Tovább

2012
01/14
KATEGÓRIA
Uncategorized
Write comment

Itt a tavasz?

Megszerettem a klímaváltozást. Január van és isteni az idő. Ha ez így megy tovább, jövőre ilyenkor már akár ingujjban is koktélozhatunk egy kávézó teraszán. Ja, Koh-Samuin, Balin vagy Buenos Airesben, attól függ, ki merre menekül gyalog, úszva vagy kerékpáron. Állítólag újra felizzott az aranyláz, na, éppen jókor, Tovább

2012
01/13
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE




Write comment

Egy véletlenül elfogott videó üzenet

2012
01/05
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
Write comment

Mulandóság

Vagy tíz évvel ezelőtt szerettem volna egy reggeli tv-műsort, mindössze tíz percben. A beszélgetés vagy monológ – mikor hogy – a halálról szólt volna. A csatorna főnökénél természetesen kivertem a biztosítékot. A nézettség volt már akkor is az isten és belátom, ebből a szempontból teljesen igaza volt, ez lehet, hogy nézővesztéshez vezetett volna. De mégis, én szerettem volna ezt megcsinálni, sőt tulajdonképpen a mai napig szeretném. A társadalom agresszió szintje a sokszorosa a tíz évvel ezelőttinek, most nagyobb szükség lenne a reggeli “zuhanyra”, mint bármikor. A halál gondolata szelíddé teszi az embert. A tudat, hogy az elmúlás elkerülhetetlen és a halálnak csak az ideje kérdéses, felerősíti az igazán fontos dolgok jelentőségét és eliminálja a feleslegeseket. Biztos, hogy másképp indul munkába az, aki tudja, nem biztos, hogy haza is jön.  Az másképp búcsúzik és másképp ölel. Egy indiai buddhista tudós, Nagardzsuna ezt írta: “Sok dolog van, mely veszélyeztetheti életünket, mivel mulandó, mint a vízbuborék, melyet a szél is kipukkaszt. Nagy csoda, hogy kilégzés után újra levegőt veszünk, és hogy elalvás után újra felébredünk.” A halálon és az elmúláson történő meditáció segít a tudatot helyes irányba terelni. Az idő hiányának nyilvánvalósága kijelöli a fontossági sorrendeket életünk dolgai között. Az elmúlás tudata féken tartja a győzteseket. “Amikor Róma hódító hadvezérei győzedelmesen hazatértek, hatalmas felvonulásokat rendeztek a tiszteletükre. A hódítók harci szekereiken vonultak fel és bemutatták a kincseket , amiket szereztek, és a legyőzött embereket, akiket rabszolgává tettek. A kocsin mindig ott volt velük egy rabszolga, akinek az volt a feladata, hogy a fülükbe sugdossa, minden dicsőség és hírnév mulandó.  – Ha bármely módon diadalmasak vagyunk, nincs, aki a fülünkbe súgja, hogy győzelmeink mulandóak. A varázslóknak, haláluk felé tartó lényekként van valakijük, aki a fülükbe sugdossa. A súgó a halál, a csalhatatlan tanácsadó, az egyetlen, aki soha nem fog neked hazudni.”  (Carlos Castaneda: A végtelen aktív oldala)

2012
01/04
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE



Write comment

Annuska már megvette a napraforgóolajat sőt, nem csak megvette, hanem ki is öntötte.

-Vegyék tudomásul, hogy Jézus Krisztus igenis létezett! Berlioz kényszeredetten elmosolyodott: – nézze, professzor úr, mi tiszteljük az ön hatalmas tudását, de ebben a kérdésben más az álláspontunk. – Nem kell ide semmiféle álláspont- mondta a különös professzor – Jézus létezett és punktum. Egyébként, hogy van ez itt maguknál: akárkiről  érdeklődik az ember, az nem létezik? Se Jézus, se az ördög? – Csillapodjék, drága professzor, csillapodjék!- mormolta Berlioz és azt gondolta, hogy telefonon azonnal jelentenie kell, hogy egy külföldi konzultáns, nyilvánvalóan meghibbant állapotban ül egy padon. Intézkedjenek mielőbb , másképp kínos bonyodalmak származhatnak a dologból. – Hát, csak telefonáljon!-  hagyta rá a professzor, majd hirtelen szenvedélyesen esedezni kezdett: – Könyörögve kérem, még utoljára, búcsúzás előtt, higgye el legalább azt, hogy az ördög létezik! Többet nem is kérek öntől. Ne felejtse el, hogy erre nézve van egy hetedik bizonyíték, és ez mind közül a legmegbízhatóbb. Hamarosan ön is tapasztalni fogja!  - Helyes, nagyszerű! – helyeselt Berlioz színlelt kedvességgel és megindult a park Bronnaja és Jermolajev utca sarán lévő kijárata felé. Már épp ki akart lépni a sínekre, amikor vörös-fehér felirat  fröccsent az arcába. “Vigyázz, ha jön a villamos!”

És már közeledett is, akkor fordult be a Bronnajára, a kerekek nyikorogva felgyorsítottak. Noha Berlioz biztonságos helyen állt, úgy döntött, visszamegy a forgókerék mögé, megfogta újra egy másik küllőjét és egy lépést tett visszafelé. Keze megcsúszott és lesiklott a kerékről, lába feltartózhatatlanul- mintha jégen állna- csúszott lefelé a sínpálya irányába, másik lába az égbe emelkedett és Berlioz a sínekre esett. Nem kiáltott, de az utca körülötte megtelt ijedt női sikoltozással. A vezetőnő megrántotta az elektromos féket, az ablakokból csörömpölve hullott ki az üveg. Berlioz agyában valami felüvöltött. “CSAK NEM???…..” Még egyszer utoljára felvillant a hold, de már darabokra szakadt és azután elsötétült a világ.  A villamos átgázolt Berliozon és a Patriarsie Prudin, a sínek mellé a kövezett lejtőre sötét, kerek tárgyat dobott ki. A sötét tárgy visszagurult a lejtőn és a kocsiút kövezetén ugrándozott. Berlioz levágott feje volt.

töredékek Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita c regényéből

2011
12/31
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE


Write comment

Bye Bye MNG

Eddig se voltam rajongója a Nemzeti Galériának, de most aztán, bye bye Szása. A Szépművel összevont intézmény  egy agyrém, de miért pont ez ne lenne agyrém az országdúlás során?  A politika diktál, a nyaloncok meg hajlonganak és minden baromságra hajlandók. Január 3.-tól kiállítják az MNG-ben a zalkotmány illusztrációit, hol máshol? A Munkásmozgalmi Múzeumot már évekkel ezelőtt megszüntették. Úgy látom, elhamarkodott döntés volt, itt még nagy szükség lenne rá. 1945 – ben Édesanyámék Lehel úti házába beszállásoltak egy T34-est a felszabadítók. Kivitték az ebédlőből a “perzsát” az udvarra és azon szerelték a tankot, aztán ha kakikálni kellett, akkor a zongorát használták illemhelynek. Hát, valahogy így érzem magam most is. Ha kaki nincs is, de a perzsán most is szaros csizmában állnak. Ez még csak a kezdet. A “fejlesztések” csak most indulnak. Pár éven belül lesz új Szép-MNG  a liget szélén. Gondolom, akkor majd letarolják az általuk utált ötvenhatos emlékművet is és rendelnek valami “szépet és hagyományost”. A visszaalakított Budavári Palotát meg birtokba veheti a kormány. Uralkodóknak ott a helyük, ez nem vitás. Valószínű, hogy az egész cirkusznak ez az igazi indítéka. Császárt napra kitenni..

.

- Főnők, penge a hely?
- Bitang!  Mit mondtál, mi is volt itt, mielőtt átvettük?
- Valami képtár vagy miafasz.
- Ja, miafasz, ez tetszik. Egyérintő, zsír?  A kandalló az én kapum, a tied az ablak, ha törik, mész Recskre.
- Ne má, főnök.
- Na jó, akkor Gulág.

2011
12/18
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE



Write comment

2020

Nagy napra ébredtünk. Két éve adtuk be a kérvényt és fizettük ki a vételárát. A jogosítványomat megújítottam, az új követelménynek is megfelel, BLO kategóriás. A garázst, ami évek óta üresen áll, már hetekkel ezelőtt átalakítottuk számára.  Sokkal világosabb lett és a burkolatot is kicseréltük. Az illatot, ami az újjávarázsolt “vendégházat” már átitatta, imádom. Bódító, friss, meleg, barátságos. Reggel kilenckor csöngettek. A kaputelefonban röviden böffentett egy karcos hang: Megjött Mari. Mezítláb rohantam a kapuhoz,- hát megjöttél végre? Itt vagy? És milyen szép neved van! Mari! Előbb a papírmunka, majd csak utána örüljön polgártárs. Száz helyen kell aláírni. Számla, vizsgalap, törzskönyv, orvosi vizsgálat, tulajdonjog-átruházás, stb. Két évet vártunk rá, ez a néhány perc már nem számít. Igaz, a Mari leadott, de csak valami szépséghiba miatt, semmi komoly. A Nemzeti Lóker már nem tudja hasznosítani, de nekünk attól még tökéletes lesz. Gyönyörű pej kanca, méltóságteljesen jön le a rámpán. Mari egy csoda. Azt mondta a gépkocsivezető polgártárs, hogy legjobb lenne, ha megsétáltatnám és egy kis pihi után akár egy hosszabb túrán is kipróbálhatom. Isteni, lemegyünk Terézvárosba. Megnézzük az új múzeumokat. Marit az Erzsébet téren hagyom majd (szegény), 5 pengőért vigyáznak rá, kap inni és egy takarót is, ha eleredne az eső, de arra nem számítok, olyan szépen süt a nap. A nyerget minden gond nélkül rátettem, meg se mozdult. Pár pogácsa a nyeregtáskába, néhány kockacukor a zsebbe, “felpattanok” és gyí te Mari! Szépen legaloppoztunk Adyligetről. Szinte végig füvön, Hűvösvölgyi út, Major, Vérmező. Jó, hogy a nagy füves parkokat összekötötték homokos átjárókkal és a Lánchíd egyik járdáját is műfűvel borították. Tizenegykor már az Erzsébet téren voltunk, a hatalmas drót-üveg remake lovas szobor alatt. A lovász polgártársnak kifizettem az 5 pengőt és megvártam, amíg a Marit egy póni mellé kikötötte, egy karikához. – A parkolójeggyel bemehet az összes múzeumba az, aki lóval jön, kivéve a Kogart-ba, mert azt most államosítják, de jövő hónapban már az is ingyenes lesz – mondta egy fiatal polgártárs. Megvártam, amíg a lóvasút elhalad a Vilmos császár úton és a forgalomirányító rendőr int, hogy átmehetünk. Az Andrássy út teljesen megváltozott, igaz, évek óta nem jártam itt. A Gödröt is betemették.  Sok gondot okozott a hatóságnak, mert rengeteg 18 éven aluli gyerek járt ide és persze este nyolc után sem jöttek értük a szülők, sem a  felvigyázók. Szerintem a problémát helyesen kezelték. Most legalább újra van Kohl-markt és nincs randalírozás. Az Andrássy út olyan, mint egy nagy kert. Feltörték az aszfaltot, gyep van mindenütt, növények és rengeteg muskátli, orgonabokor, árvácska, margaréta, írisz, magyar liliom. Izgalmasan keveredik a virágok és a lószar illata, de nem kellemetlen, inkább romantikus. Olyan az egész, mint egy városba oltott parasztporta. De érdekes, sőt kifejezetten kellemes. Idáig zavart, hogy csizmában vagyok, de most már nem. Látom, ez itt trendi, sőt vannak, akik cingombos vagy pitykés lajbit viselnek. Úgy vettem észre, a tájszólás is divat lett. A szép magyar “böszéd”. Angol nyafogást, olasz karattyolást sehol sem hallani. Az út vagy kert egyik szélén kocsiút, ott járnak a konflisok, már annak, aki meg tudja fizetni. Sokan csak sétálnak, a gyerekek ugrabugrálnak vagy bigével játszanak. És mindenütt múzeumok a Vilmos császár úttól egészen az Ökör-dűlőig. Sok vita volt a Városliget új nevéről. Végül is az Ökör-dűlő jó választás, egyrészt történelmi, másrészt meg van egy kis áthallás, azt meg én különösen szeretem benne. És a lényeg: múzeum múzeum hátán. Ezt még Európa is megirigyelhetné. Jó ötlet volt- már bocsánat a kifejezésért – kiutálni a világcégeket innen. Nincs már Luivutyi, van viszont Mézeskalács Múzeum. Nincs Armani, van helyette Matyó Múzeum egy óriási nagy kapuskesztyűvel a bejártnál, olyan, amiben Iker Casillas védett-volna- 2011- ben az El Clásicón. És sorolhatnám: Herendi múzeum, Pálinka múzeum, a Magyar kutyák Múzeuma, 48-as Múzeum, 56-os múzeum. Mióta új igazgatója van, a Terror Háza egy újabb szárnnyal bővült. A mellette lévő lakóház kisajátításával jött létre a Nyócév Múzeum.  Vannak olyan helyek is, ahol képzőművészetet állítanak ki. A volt Balett Intézet épületében van a Magyar Festők Háza. Itt az Országgyűlés által bejegyzett festők dolgoznak, üvegfalú műtermekben. A látogatók megtekinthetik az alkotói folyamatot is. Sajnos nem fértem be, mert éppen ma is egy híres politikus ült, portréhoz. Óriási volt az érdeklődés. A helyszínt a terrorelhárítók biztosították. De az igazi csattanó az Andrássy végén van, az Ökör-dűlőnél. Az egybefűzött intézmények tényleg letaglóztak. A volt Szépmű egy karámmal össze van kötve az Állatkerttel. Még a múzeumon belül virít egy vidám felirat: HOSSZÚ MÉG A SZOMBAT, JÖJJÖN A WOMBAT!! Egy biztos, jó a marketing, kegyetlen jó. És ha megunjuk az állatokat – amit persze mi magyarok sose ununk meg – a vízilovak medencéjén átvezető üvegalagúton keresztül – ha ruháinkat elhelyeztük a fogasokon – egyenest a Szecska brűgölőjébe jutunk. És a sztorinak nincs vége! A női öltözőből közvetlen bejárat van a volt Szépműbe. És a kör bezárult. Így lett egy egység az Ökör-dűlő intézményeiből. A férfi öltözőket csak jövőre kötik rá a múzeumra, úgyhogy uraim, sajnos nekünk- egyelőre- körbe kell menni. Nekem meg vissza, a Marihoz, mert nincs még rajta világítás és pillanatokon belül beborít mindent a sötétség. Már szürkül. Azért én reménykedem, valahogy majd csak hazaérünk.

Amatőr felvétel(ez nem a Mari)

2011
12/13
KATEGÓRIA
csak mondom mondom
CÍMKE







Write comment

Az én gyűjteményem 8.

Egy virtuális gyűjteményt hozok létre. A gyűjtemény a valóságban nem létezik, nincs is bennem gyűjtőszenvedély. Azonban szívesen hívok életre egy ilyen kollekciót játszásiból. Tekinthetjük szubjektív véleménynek, hogy mit tartok érdemesnek arra, hogy kvalitásai alapján a “birtokomba” kerüljön. Kijelentem, hogy nem óhajtok senkit befolyásolni. Sem valakit promótálni, sem valakinek ily módon reklámot csinálni. A virtuális gyűjteményhez nem fűződnek anyagi érdekeim. A barátaim azt mondták hülye vagyok. Lehet. Minden esetre, ha valakinek ezzel segíteni tudok az örömmel tölt el. Tovább

2011
11/30
KATEGÓRIA
mű-gyűjtemény
4 hozzászólás
RSS
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.