Nagyszerű kezdeményezés Kovács Gábortól, hogy gyűjteményét virtuálisan is látogathatóvá tette. A gesztusban nincs semmi különleges, egyszerűen csak európai. A www.kovacsgaborgyujtemeny.hu oldalon megtekinthető a teljes kollekció, adatokkal, információkkal együtt. Több ehhez hasonló gesztus lenne az egyik haszna a műgyűjtésnek a köz számára, ha nem a bujkálás és a rejtőzködés lenne az általános gyűjtői reflex. Sok oka van a titkolódzásnak, biztonsági, gazdasági egyaránt. Pedig, nagy szükség lenne minél több magángyűjteményre. Hiszen az állami vásárlások volumene konvergál a nullához. Ez természetesen nem csak a klasszikus művekre igaz, hanem a kortársra is. A mind több nyilvános magángyűjtemény létrehozása fontos lenne a megőrzés, a bemutathatóság, a kutathatóság szempontjából is. Ugyanakkor, a művészek életben maradását is segítené. Előmozdítaná a szegényes vizuális kultúra általános fejlődését, a művek megértését, és kortárs viszonylatban az elutasítottság csökkentését. Különösen égető probléma ez egy olyan időszakban, amikor a politika – kulturálatlanságából fakadóan – ezt a kérdéskört magasról leszarja. Mi több, kretén ötleteivel az egyébként is áldatlan helyzetet és színvonalat tovább rontja. A közgyűjteményi pénztelenségből fakadó kárenyhítés egyszerű és költségkímélő módja a magángyűjtemények támogatása lenne, néhány egyszerű rendelet segítségével. A privát gyűjtést az államnak közhasznúnak kéne tekintenie, ugyanis a gyűjtő saját anyagi forrásait olyan célra fordítja, amely állami feladat lenne. Hogy a gyűjtemény az évek, évtizedek során potenciális anyagi nyereséget hoz, az csak egy magyaros feltételezés, mert ismerünk épp elég példát az ellenkezőjére is, amikor egy gyűjtemény kultúrtörténeti értéket hordoz ugyan, a piac viszont nem értékeli. Éppen ezért, a regisztrált, dokumentált, a köz által megismerhető, sőt látogatható és/ vagy időnként bemutatott gyűjtemények értékesítését, adás-vétel útján történő gyarapítását, öröklését, adómentessé kellene tenni, különösen, hogy az ebből befolyó adó bevételek elenyészőek. A gyűjteményekről készülő kiadványokat, albumokat ugyancsak állami támogatásra érdemesnek gondolom. Létrejöhetne egy olyan modell, ahol a gyűjtő engedményeket, ne adj’ isten még támogatást is kap, cserébe viszont a gyűjteménye nem csak saját örömforrását jelenti, hanem a köz szellemi gyarapodását is elősegíti. Gyakorlatilag Budapesten nincs mit nézni, MNG, Ludwig, Kiscelli Múzeum. Ennyi. Ha valaki a kortárs magyar képzőművészet iránt érdeklődik, akkor inkább ne érdeklődjön, mert közgyűjteményi szinten hozzáférhetetlen, keresztmetszete, minősége láthatatlan. Szomorú helyzet és ahogy elnézem, egy darabig így is marad. Ezért lenne fontos a magángyűjteményeket helyzetbe hozni és rejtőzködőből láthatóvá tenni sok remekművet, ami lakások falain lóg, vagy raktárak mélyén van eltemetve. Történt már egy-egy próbálkozás, kósza kiállítás magángyűjteményekből, de ez kevés. Ezredszer is leírom, hogy egy város vonzereje a kulturális kínálatán múlik. Azt, hogy ezt évtizedek óta nem hajlandóak meghallani a “Nemzet Nagyjai” akik sajnos inkább törpék, mint óriások, de leginkább szűklátókörű, önző, politikai akarnokok, az számomra felfoghatatlan, pedig ez a létező legegyszerűbb recept ahhoz, hogy Budapestet, Magyarországot feljebb tornásszuk a népszerűségi listán.
Kováts Lajos 