Kováts Lajos

Emájsziksz

kovatslajos — Fri, 17 Feb 2012 10:31:03 +0000

Veszélyérzetem fokozódik a nemzetközi helyzettel paralel. Már a kertemben is a nemzet ellenségeit vizionálom, különösen ha belekóstolok legfrissebb ágyas pálinkámba. Ha a tuják mögött gyanús mozgást észlelek, nagy hangon odaordítok, TEKI vagy? Aztán, ha nincs válasz, odavágok egy féltéglát. Még egyetlen nemzetellenségét vagy terroristát sem találtam el, de biztos, ami biztos. Jobb félni, mint nem félni. A tujáim elég rongyosak, de ez csak az éberségem bizonyítéka. Mit tudom én, mikor kapok én is egy attackot, amikor az egész nemzetet támadják, merthogy úgy számolom, abban én is benne vagyok. Az ügynökök mára annyira firnyákosak lettek, hogy nehéz őket felismerni. A lódenkabát, a pecsétgyűrűbe rejtett kamera, az öngyújtó, ami pisztoly, a bőrkeményedésbe épített mikrofilm már gagyi. Sokkal finomabbak a módszerek és az álcázások. Ma állítólag van olyan titokminiszter is, aki igazándiból ügynök. Meg újságíró ügynök is van, de még blogger is, ja meg az Oszkó. Ma megtudtam, hogy a kőművesekben és egyéb építőipari melósokban sem bízhatunk. A Kossuth teret nem pályázat útján fogják tönkrevágni, mert az nemzetbiztonsági kockázatot rejt. Mármint a pályázat, mert a nyertes lehet jó és olcsó ( már önmagában ez is gyanús) de lehet, hogy közben ügynök, azaz ellenség. Na bakker! Jól nézünk ki. Még szerencse, hogy a Vezír pajtijai között van olyan építőipari cég, ahol a munkások nemzetbiztonsági kockázata zéró. Gondolom, azért ő rendelte el a pályázati tilalmat, mert tudja a frankót. Ennél a cégnél tuti, hogy minden melóst ellenőriztek. Vagy, ami még biztonságosabb, lehet, hogy a cég dolgozói hazai ügynökök, csak lapátokkal és csákánnyal fedettek. Ne gondolják, hogy paranoiás vagyok. Mi itt Közép – Európában az ügynökútvonalak kereszteződésében élünk, már több, mint ezer éve. Kurvára oda kell figyelni. Mondjuk megy egy ügynök az úton, mondjuk úgy tesz, mintha pisálna, azt huss, beugrik egy bokorba és már fel is szívódott. Hopp nini! egyszer csak felbukkan, mint békaember és lepacsizik Fábri Zoltánnal. Ez nem kamu, láttam a moziban. Csak az jugó ügynök volt, de nem kell fosni, mert olyan ma már objektíve nem létezik. Bezzeg a kőműves, hát apám, attól most már rinyálok egy kicsit. Na jó, nem félek, de ha építkeznék – persze én se úgy állok, nyugi - elengedhetetlen lenne az ellenőrzés. Akkor tuti, hogy gatya le, pucsítás, vicsorítás, fanszőrzet le, nehogy már mikrofon legyen a közepében. Nem azért mondom, de láttam már ilyet. Mert egyet megértettem, át kell látni a szitán. És ha (ez logikus, az biztos) sok kőművesnek nincs munkája, akkor most máshová irányították őket, tehát a szabadon kószáló ügynökök száma, a munka nélküli kőművesek számával azonos többletet kell, hogy mutasson. Jesus! tényleg súlyos a helyzet.

Legyen így

kovatslajos — Thu, 16 Feb 2012 22:57:41 +0000

Nagyszerű kezdeményezés Kovács Gábortól, hogy gyűjteményét virtuálisan is látogathatóvá tette. A gesztusban nincs semmi különleges, egyszerűen csak európai. A www.kovacsgaborgyujtemeny.hu oldalon megtekinthető a teljes kollekció, adatokkal, információkkal együtt. Több ehhez hasonló gesztus lenne az egyik haszna a műgyűjtésnek a köz számára, ha nem a bujkálás és a rejtőzködés lenne az általános gyűjtői reflex. Sok oka van a titkolódzásnak, biztonsági, gazdasági egyaránt. Pedig, nagy szükség lenne minél több magángyűjteményre. Hiszen az állami vásárlások volumene konvergál a nullához. Ez természetesen nem csak a klasszikus művekre igaz, hanem a kortársra is. A mind több nyilvános magángyűjtemény létrehozása fontos lenne a megőrzés, a bemutathatóság, a kutathatóság szempontjából is. Ugyanakkor, a művészek életben maradását is segítené. Előmozdítaná a szegényes vizuális kultúra általános fejlődését, a művek megértését, és kortárs viszonylatban az elutasítottság csökkentését. Különösen égető probléma ez egy olyan időszakban, amikor a politika – kulturálatlanságából fakadóan – ezt a kérdéskört magasról leszarja. Mi több, kretén ötleteivel az egyébként is áldatlan helyzetet és színvonalat tovább rontja. A közgyűjteményi pénztelenségből fakadó kárenyhítés egyszerű és költségkímélő módja a magángyűjtemények támogatása lenne, néhány egyszerű rendelet segítségével. A privát gyűjtést az államnak közhasznúnak kéne tekintenie, ugyanis a gyűjtő saját anyagi forrásait olyan célra fordítja, amely állami feladat lenne. Hogy a gyűjtemény az évek, évtizedek során potenciális anyagi nyereséget hoz, az csak egy magyaros feltételezés, mert ismerünk épp elég példát az ellenkezőjére is, amikor egy gyűjtemény kultúrtörténeti értéket hordoz ugyan, a piac viszont nem értékeli. Éppen ezért, a regisztrált, dokumentált, a köz által megismerhető, sőt látogatható és/ vagy időnként bemutatott gyűjtemények értékesítését, adás-vétel útján történő gyarapítását, öröklését, adómentessé kellene tenni, különösen, hogy az ebből befolyó adó bevételek elenyészőek. A gyűjteményekről készülő kiadványokat, albumokat ugyancsak állami támogatásra érdemesnek gondolom. Létrejöhetne egy olyan modell, ahol a gyűjtő engedményeket, ne adj’ isten még támogatást is kap, cserébe viszont a gyűjteménye nem csak saját örömforrását jelenti, hanem a köz szellemi gyarapodását is elősegíti. Gyakorlatilag Budapesten nincs mit nézni, MNG, Ludwig, Kiscelli Múzeum. Ennyi. Ha valaki a kortárs magyar képzőművészet iránt érdeklődik, akkor inkább ne érdeklődjön, mert közgyűjteményi szinten hozzáférhetetlen, keresztmetszete, minősége láthatatlan. Szomorú helyzet és ahogy elnézem, egy darabig így is marad. Ezért lenne fontos a magángyűjteményeket helyzetbe hozni és rejtőzködőből láthatóvá tenni sok remekművet, ami lakások falain lóg, vagy raktárak mélyén van eltemetve. Történt már egy-egy próbálkozás, kósza kiállítás magángyűjteményekből, de ez kevés. Ezredszer is leírom, hogy egy város vonzereje a kulturális kínálatán múlik. Azt, hogy ezt évtizedek óta nem hajlandóak meghallani a “Nemzet Nagyjai” akik sajnos inkább törpék, mint óriások, de leginkább szűklátókörű, önző, politikai akarnokok, az számomra felfoghatatlan, pedig ez a létező legegyszerűbb recept ahhoz, hogy Budapestet, Magyarországot feljebb tornásszuk a népszerűségi listán.

Wasserkopf

kovatslajos — Wed, 15 Feb 2012 01:18:12 +0000

Hülyeországban az alapállás a szembenállás. Árkot ásni rutin. A gyűlölet édes, napi létszükséglete Hülyeország “polgárainak”, tradíció, nemzeti karakter. Jobb-bal, zsidó-gój, cigány-magyar, felsorolni sem tudom, oly színes a paletta, de nem is érdemes, hisz tudja mindenki, aki műveli és aki irtózik tőle, mind. A csodálat, a rajongás felemel, a gyűlölet rombol, tönkretesz. Főváros- vidék,- régi játszma. Budapest egy vízfej. Nyelvünkben is él a pozicionálás: “Fölmegyek Pestre” Pest van fönn, mi meg idelent. Nem kamázzuk a pestieket. Nagyképűek, játsszák az eszüket. Kölnizik magukat. Ha lejönnek a búcsúba, beleszaladhatnak egy-két lángosba. Persze, mi is tahózunk rendesen. És mi tagadás, a láb, hónalj- és szájszagért sem rajongunk. A politika meg használja, kihasználja a helyzetet. Hol lenéz, hol lázít, most meg büntet. A vidéki fiúk nem szeretik a fővárost, se a kultúránkat, se a színházainkat, se az Operát, se a művészetünket. A sikeres élethez, az elrugaszkodáshoz (muhaha) mindez szükségtelen – szerintük. Melós kell, manipulálható, műveletlen proli. Nincs szükségük egy európai fővárosra sem. Rohadhatnak az utak, nem kell metró, nem kell New Yorkba repkedni és dögöljön meg a BKV. A fővárosiak pénzéből meg építenek majd ezt-azt vidéken. Gatyába, szűrmagyarba, bocskaiba öltöztetnék a várost. Átszabnák a tereinket, ledöntenék a szobrainkat, tönkreteszik az iskoláinkat, még a focicsapatainkat is megszállták. Visszaforgatnák az idő kerekét. Ezek a vidéki fiúk utálják a fővárost, mert ez nem az ő otthonuk. Sehol egy istálló, se disznóól, se csűr, se csavar. Sok mindent túléltünk, dúlt már itt tatár, török, német, orosz, de a város örök. Fiúk! Úgysem tudjátok beszántani.

Szex az asztalon

kovatslajos — Thu, 02 Feb 2012 10:17:26 +0000

Érdeklődve figyelem a magyar élelmiszeripart, annak is az úgynevezett kézműves szegmensének fejlődését. A színvonal erősen hullámzó. A dizájn és a marketingötletek is általában kézműves termékek. Talán éppen ezért, néha bicebóca ötletek is megvalósulnak. Mit ne mondjak, elég egyszerű gondolat a szexualitás és az élelmiszer összekapcsolása, különösen, ha az meglehetősen alpári módon kerül megfogalmazásra. A postafiókomat kéretlenül megtalálta egy szárnyait most próbálgató lekváros cég. Az első levél- a bemutatkozás- nem is volt rossz. Semmi különös, egyszerű dizájn, de inkább a jobbak közé sorolnám. Ma megjött a folytatás és nálam a lekvárnak annyi. Az jutott eszembe a termékről, hogy ez vagy egy tizenhárom éves pubertás, vagy egy rossz humorú, már csak az emlékeiből élő kéjenc főzete. ( Elképzeltem, hogy az üst mellett az asztalon hardpornólapok vannak, a polcokon a hét törpe meredező fallosszal és pucsító Hófehérke, bugyi nélkül, természetesen mind gipszből, a konyhaszekrény ajtaját, belülről, magazinok aktképei díszítik.) Semmi finomság, sem szellemes áthallás, hanem direkt, sprőd egyszerűség. Nem is tenném egy delikatesz bolt polcára, inkább egy külvárosi szex-shopba, a síkosító és a vibrátorok között tudnám elképzelni. Találtam hozzá párt is, egy bor képében, amiről hasonló a véleményem, mint a lekvárról. Talán Alekosz lehetne az az arc, aki jól passzol a lekvárhoz és a borhoz is. Igen, azt hiszem vele együtt lenne gömbölyű, tökéletes az imidzs és az ő közönsége lehet a telitalálat, az igazi célcsoport.

A jég hátán

kovatslajos — Wed, 01 Feb 2012 08:11:09 +0000

Nem lesz nyugdíjam. Alapvetően azért, mert ez a kérdés sosem érdekelt. Láttam a szüleim nyugdíját és azt gondoltam, hogy az csak a nyomorgásra elég, ezért nem érdemes szkarizni, ennyit én is összebarkácsolok majd a “gondoskodó” állam helyett. Gondoltam, mi több, hittem. Ma valakinek azt meséltem, hogy az az önképem, hogy amíg egyben vagyok és mozogni tudok, történjen bármi, nem lehet gond. Elég rugalmasnak és tehetségesnek gondolom magam, nekem nem ciki a munka és az sem érdekel, hogy ki mit gondol vagy susog rólam. A jég hátán is megélek, ha kell. És mégis, valamiért ma nem akarnak működni a dolgok, ha beszarunk se. Így van – mondta a barátom – és tudod miért? Mert már jég sincs. Ha meg valami nincs, akkor annak a háta sincs. Azt mesélte, hogy munkájából adódóan, számtalan esetet ismer. Tragikus, hogy sorban dőlnek ki, mennek tönkre tehetséges, értékes emberek. A tartalékok elfogytak, a helyzet cseppet sem javul, de még csak remény sincs arra, hogy a közeljövőben pozitív változások legyenek. Vállalkozások százai, ezrei szűnnek meg végleg és úgy, hogy remény sincs a visszatérésre, mert nem lesz miből újrakezdeni. Akinek csődbe rángatták ( szándékosan ) a milliárdos cégét, amit tíz – tizenöt év alatt gründolt, azt nem lehet egyszer csak hipp-hopp újra indítani, ha beköszönt a Nemzeti Kánaán. Annak már kakukk. Ami itt történik, az őrületes disznóság és felelőtlenség. Egy egész társadalom elszegényítése, tönkretétele. A “vagyonok” eltűnnek vagy jó esetben megfeleződnek, harmadolódnak. És mindenkié, nem csak a hőbörgőké, az alattvalóké is. Hogy a droidok ezt nem látják, azt nem igazán értem, de hát ez a vudu és a nemzeti szemfény- vagy inkább tudatvesztés területe, ahol nincsenek észérvek. Mint ahogy arra sincs, hogy kinek jó, ha nem engedik üzemelni a CET-et vagy a régen kész Rácz-fürdőt? Úgy tűnik, hogy a befektetők kivéreztetése a cél, észérvek itt sincsenek, csak a kisgömböc végtelen éhsége. A nagy maszatolás, ripacskodás kulisszái mögött egészen másról szól a mese. De az meg kit érdekel? Vannak szép magyar mondásaink, amelyek jól jellemzik a népi lelkületet. Legszebb öröm a káröröm, dögöljön meg a szomszéd tehene is, kellett neked rongybicikli, stb. Amíg élek, remélek, de a mai híreket olvasva rossz érzésem támadt. Mintha valahonnan már ismerősek lennének ezek a történések. Olyanok, amit ragályként szokás meghatározni. És ettől az a nem felemelő, hanem félelmetes érzésem támadt, hogy már nem vagyunk egyedül. A hírek: Putyin melletti tüntetést szerveznek az orosz nacionalisták, a szlogen: “Ha nem akarod, hogy Oroszország játékszer legyen külföldiek kezében, gyere velünk tüntetni február 4-én” same shit. És a másik, Romániával kapcsolatos hír: ” Amennyiben hinni lehet az eddigi nyilatkozatoknak, az Európai Unió (EU) akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat az ország (Románia) ellen, a demokrácia minőségének csökkenése miatt. Mind a román, mind pedig az uniós közéletben megjelentetek a Magyarországgal kapcsolatos hasonlatok is”.

Itt (lenne) az idő

kovatslajos — Wed, 25 Jan 2012 23:47:48 +0000

En passant! Egy olyan szituáció a sakkban, amikor a paraszt akár egyet lép, akár kettőt, akkor is leveszik a tábláról. Ez történik ma a kultúra gyalogjaival is. Léphet akárhova, úgyis leveszik. A sakkban, ha “nyugton” marad, nem ütik, a való világban ennek sincs jelentősége. Takarítanak mindenhol, ahol tehetik. A pozíciókat katonák, nyaloncok foglalják el. Tudjuk, tapasztalatból, hogy ez fordított állásnál is így van, legfeljebb a mértéken lehet vitatkozni, mint a “ki lop többet” kérdésen. Magyarországon a politika mindent kontroll alatt akar tartani. A politikai elit félelme a kultúrától, úgy tűnik, tradicionális- színre, korszakra való tekintet nélkül. És mivel a kulturális intézmények és a “kultúrmunkások” is szeretik a könnyebb utat járni, inkább az állami csecset szívják, amíg lehet, semhogy más, kockázatos struktúrákat választanának. Inkább négy-nyolc évente vállalják a pofon lehetőségét, amit általában le is kevernek az éppen illetékes elvtársak. A közhangulat jól mutatja a társadalom csalódottságát. A politikai pártok támogatottsága mára – sajnos huszonkét év kellett hozzá – a béka segge alá csúszott. Úgy tűnik (remélem), hogy a civil társadalom kénytelen lesz önmagát szervezni és a tragikomikussá vált politikai elitet a bánatosba küldeni. Hogy én hiszek-e ebben? Sajnos nem nagyon, ilyen-olyan okoknál fogva, de azért reménykedni még szabad. A kultúra viszont tipikusan az a terület, amelynek jelentős részben civil kezdeményezésekre kéne épülnie. Létünk nem függhet a mindenkori politikai hatalomtól. Csak ehhez önállóság, önbizalom és reális jövőkép kéne. Még ma is mindenki állami pénzek után sóvárog, a színházak, a filmesek, a művészek, a galériák stb. És az állam (nem) természetesen, saját kegyenceit részesíti előnyben, akikből saját fegyenceket kreál, fogva tartva őket a finanszírozáson keresztül. Hogyan létezhet egy ilyen függő viszonyban alkotói szabadság? Sehogy, de minimum korlátozottan. Nem véletlen, hogy a politikus művészet szinte nincs jelen a palettán. Ne szólj szám, nem fáj fejem! Hol van már az élcsapat? Sehol. A képzőművészetben az üres szépelgés a divat, az problémamentes és sokkal piacosabb. A civil szerveződéshez azonban forrás is kéne, ami anyagi áldozathozatalt is jelent. Nagy kérdés, ki akar szervezkedni úgy, hogy zsebbe is kell nyúlnia? Az önállóság lehetőségét a támogatók is jelenthetnék, ha a támogatásoknak lenne megfelelő törvényi háttere, de az meg azért nem lesz, mert akkor a gyeplőt nem lehet kézben tartani. A másik, talán még égetőbb probléma, a tájékozott, művelt, kötelességeit ismerő arisztokrácia hiánya. Az önérdek nélküli adás, az ellenszolgáltatást el nem váró támogatás szinte ismeretlen a még mindig az eredeti tőkefelhalmozás korát élő magyar “pénzcsinálók” körében. Inkább vesznek még egy – mondjuk a kétszáztizenhetedik – ingatlant, mint hogy támogatnának önzetlenül egy tehetséges, de anyagi nehézségekkel küszködő művészt, vagy művészeti csoportosulást. Ne adj Isten, létrehoznának bármiféle művészeti intézményt és azt tehetséges emberekre bíznák. Ha akad is egy-két ellenpélda, az általában belehal az önmegvalósításba, mert a magyar pénzembernek az a téves képzete, hogy mindenhez ért és ezért mindent meg akar reformálni. Mert azt képzeli, nemhogy ért hozzá, hanem jobban ért hozzá, mint mások. Közben egy túrót. Ha netán kiröhögik, akkor azt hiszi, hogy irigyek rá, arra nem is gondol, hogy esetleg szánalmas amit produkál. Majd a következő generáció – állítják sokan – de én félek, hogy akinek “nehéz gyerekkora” volt, az nem biztos, hogy felnőttként egészséges “arisztokrata” lesz. Minden esetre azt hiszem, itt lenne az ideje legalább megpróbálni létrehozni független szerveződéseket, amelyeknek a jövőjét, folyamatosságát nem veszélyezteti a mindenkori politika szűklátókörűsége és hatalmi tébolya. Különösen fájó, amikor minden lépés még kontraszelektív is és hozzá nem értő nímandok kezébe kerül az irányítás egy-egy, sőt lassan majd’ minden intézményben. Lehetetlen állapot, hogy tökfejű politikusok határozzanak olyan kérdésekben, amiben nincs kompetenciájuk, mellesleg illetékességük sem kéne, hogy legyen. Hát ne legyen! ……… utóirat: Bill Gates a világ leggazdagabb embere ( vagyona 59 milliárd dollár 2011- ben) 2010 -ig 28 milliárd dollárt adományozott különböző szervezeteknek.

Végre valaki,

kovatslajos — Wed, 18 Jan 2012 07:50:43 +0000

….nem is akárki, megfogalmazta tömören, tisztán, miről is van itt nagyba szó. Táltos Pataky UFO Attila segít megérteni a lényeget. Miért is folyik a háború, a véget nem érő hadakozás az egész világgal. Nagyjából már kapizsgáltam és nekem is úgy tűnt, hogy bizonyos sztenderdek mintha hiányoznának Unortodoxia birodalmából, csak nem tudtam ilyen tisztán és direkten megfogalmazni. Nos, a lényeg a táltos tollából: “……Vége a tudat, az elme, az ego, a materializmus irányította világnak. A szív és a lélek korszaka következik. És ennek létrejöttében óriási szerepe van a magyarságnak, a magyaroknak. Ezért támadnak minket ilyen, sokak számára érthetetlen, elementáris gyűlölettel. Félnek a fénytől, a tisztaságtól, a becsülettől, az igazságtól. ……” Hát, mi tagadás, realista önértékelés, az biztos. Már talán írtam is róla, bizony én is félek az efféle tisztaságtól, becsülettől, az igazságtól meg pláne. Igen, félek, hogy menthetetlenül elsüllyedünk a hülyeség mocsarában. A világ egy kicsit toporzékol, de előbb utóbb rájön, hogy itt a fejekben van az igazi probléma. A szittya magyarok reménytelenek, nem érdemes pénzt, energiát pazarolni a debil rokonra és ránk zárják a karantén ajtaját. Akkor majd nyugodtan elszórakozhatunk itt magunkban. Piszkálgathatjuk a szívcsakránkat, genetikai alapon vizsgálhatjuk a magyar nyelvet, bizonyíthatjuk a magyar-kínai, magyar-japán rokonságot és hogy tulajdonképpen Jézus és Buddha is magyar volt. Tőlem, akár igaz is lehet mind, akár egyszerre is, csak közben ég a tető és ránk dől az egész kóceráj. Ez a rettentő nagy nemzeti kocsmai agyarkodás a porig rombol egy országot. Ha valaki bírja idegekkel, a Táltos teljes szövege itten vala. És ha azt hinnénk, hogy egyedi jelenségről van szó, akkor itt egy másik remeklés frissiben és ezt nem egy UFO operáción átesett rocker írta, hanem a nemzet szívsebésze. Jaj, Ídesanyám, mondja, hogy csak álmodom.

Mi leszel, ha nagy leszel?

kovatslajos — Sat, 14 Jan 2012 08:03:44 +0000

Egy ország, egy nemzet sztárok nélkül. Itt nem szeretik a sikeres embereket. Ha valakit felkap a népszerűség szele, mi biztos ledaráljuk. Nekünk nincs Barnard professzorunk, nincs Messink, nincs Bill Gates-ünk. Csak “gyanús” gazdagjaink és a szellemi mélyszegénységből kiemelt celebjeink vannak. A gyerek válogat a számára izgalmas minták között, szeretne minél előbb felnőni, hogy buszsofőr, tűzoltó vagy katona legyen. Ahogy cseperedik, növekszik a realitásérzéke és saját képességeit, határait is felméri. Keresi a számára vonzó, követendő mintát. De ha nincs követendő minta, nincs helyes értékrend, akkor szörnyű torz világképek születnek. Amikor az én gyerekeim kisiskolások voltak, egy felmérés szerint a többség gengszter szeretett volna lenni. Tisztán látták, hogy a pénz hatalom, jólét, és azt is, hogy tisztességesen dolgozó szüleiknek a vágyott szint megugorhatatlan. A nagy Mercikben kopaszok ültek, szőke, vékony, nagy mellű csajokkal. A papa meg a 7-es busszal jött haza, este hatkor és hagyma szagú volt a keze a déli hamburgertől. A helyzet mára sem változott szinte semmit. Egy időben minden fiatal a jogon tolakodott, látva a politikában sikeres fehér inges bűnözőket. Aztán a közgáz, majd a kereskedelmi tévék által motivált kommunikációs szakok voltak a legkívánatosabb iskolák, mint a siker előszobái. A hazai média ma képtelen igazi pozitív hősöket építeni és életben tartani. Nincsenek minták, nincsenek sztárok. Akik nem csak, hogy kiválóak saját területükön, de feddhetetlenek is. Sőt, jól élnek és sokat is keresnek azzal, amit tudnak. A magyar ember gyűlöli a gazdagokat. A magyar társadalom nem honorálja a kiválóságot, legfeljebb irigyli. Egy ilyen beteg, most aztán igazán újra kontraszelektív társadalom, milyen mintákat képes nyújtani a jövő nemzedékének? Ahol trükkösök , csalók, szemfényvesztők és hazugok képesek csak érvényesülni. Ahol a tudás nem érték, és a simli, a képmutatás és a korrupció mozgat szinte mindent. Ahol a célok szereposztó díványokon keresztül érhetők el, és nem csak a lányoknak, de képletesen a fiúknak is. Ha tudsz valamit, az még kevés, az a kérdés, hogy nekem mit tudsz nyújtani, hogy hozzásegítselek ahhoz, amit szeretnél. A végeredményt láthatjuk minden nap. Csak le kell ülni a televízió elé vagy ki kell nyitni egy újságot, vagy a netet turkálni. Sehol egy igazi sztár, piti kis bunkók műsorokat vezetnek, kültelki pornósztárocskák tolakodnak reggeltől estig a képernyőn. Sehol egy jómódú, megbecsült orvos, egy sikeres építész, egy gazdag feltaláló, egy jómódú, feddhetetlen self-made man. Van viszont politika mindenhol, minden mennyiségben, acsarkodó hamiskártyások tömegével. Akiknek egy szava se igaz. Sminkelik magukat és páváskodnak nap mint nap. Motoroznak, édesen zongoráznak, tárogatóznak, mert az nagyon magyar. Egy kicsit egyszerűek, nem tudnak helyesen írni, és lopták a doktorátusukat, de ezek nem kizáró okok, mert az elnöki székhez vezető szereposztó díványon ők teljesítettek a legjobban. Az arcokon a bőr elnyűhetetlen, és egyébként is minden csak kommunikáció kérdése. Ezek a minták és ezeken, se a szájkereszténység, se a bocskai nem segít. Boldog vagyok, hogy az én gyerekeim már felnőttek.

Itt a tavasz?

kovatslajos — Fri, 13 Jan 2012 08:49:21 +0000

Megszerettem a klímaváltozást. Január van és isteni az idő. Ha ez így megy tovább, jövőre ilyenkor már akár ingujjban is koktélozhatunk egy kávézó teraszán. Ja, Koh-Samuin, Balin vagy Buenos Airesben, attól függ, ki merre menekül gyalog, úszva vagy kerékpáron. Állítólag újra felizzott az aranyláz, na, éppen jókor, ugyanis leszünk majd nem kevesen, akiknek dolgozni is kell. Nyugdíjasoknak ajánlom Thaiföldet, ha lesz nyugdíjuk és azt meg is kapják, akkor abból kellemesen eléldegélhetnek abban a kedves távol-keleti országban. Mindenki jól járna, ha lelépnénk, mi, akikre nincs szükség, akikre ellenségként tekintenek. Mi, akik állítólag nem vagyunk magyarok. Mi, akik egy másik nyelvet beszélünk, egy olyan magyart, amiben a demokrácia, a szabadság, az igazság, a műveltség, a kultúra, a jog, az egyenlőség, az európaiság mást jelent, mint nekik. Nem lenne több vita, szembenállás, gyűlölködés, ellenzék még ennyi sem, mint most. A sebek már nagyon mélyek, az aljasság mérge a szívekig hatolt. Ne gondolja senki, hogy ennek csak úgy egykönnyen bárki véget vethet. Az évtizednyi lázítás, gyűlöletkeltés eredménye a megosztottság, évtizedekre itt marad. Ha változás lenne, ebben akkor se lesz változás. És ne gondolja senki, hogy a Szeretett Vezető és nyaloncai valaha is letennék a fegyvert. Soha. Sokkal több pénzről van itt szó, mint azt bárki is gondolná. Minden más csak máz, kirakat és a plebsz hülyítése. Térdre, imára Vörös Csepel és sorolhatnám, de minek. Egy országért folyik a harc, egy országért, ami valamikor a mienk is volt, de most elveszik, azon dolgoznak, hogy csak az övék legyen. A vállalkozókat tönkreteszik, kivéreztetik, hogy saját hűbéreseiknek helyet csináljanak az élet és a gazdaság minden területén. És tahóság és gátlástalanság. Aki nem velük, az ellenük. Előbb utóbb mindenkinek a valaga el lesz intézve, nem csak a Zsótié. A rendszer már felállt, következik a finomhangolás. Kultúra? Muhaha! És a java még hátra van. Még csak most kezdődött el. Ne feledjük a felejthetetlen mondatot: az Eu-n kívül is van élet. Ez a kijelentés se véletlen hangzott el, nem is olyan régen. Lehet, hogy tényleg ez az igazi cél, csak tribliznek egy kicsit, mint Ahmadinezsad. És lőn világosság, értelmet kap szinte minden lépés, minden történés. És akkor megyünk oda, ahonnan jöttünk, a sötét, büdös bocskoros jobbágylétbe. Rezervátum leszünk a világ seggelyukán, amit Kárpát- medencének hívnak. Szívcsakra? Ja, az, bazmeg!

Egy véletlenül elfogott videó üzenet

kovatslajos — Thu, 05 Jan 2012 13:02:51 +0000