Nyaljuk a fagylaltot

Na, akkor nyaljon fagylaltot akinek nem jó az én seggem, mondta Übü papa és kihúzta a vastüdők csatlakozóját a konnektorból. A művészek mind kiugráltak a gépből és most hörögve kapkodják a levegőt. Szerintem ez egészséges dolog, tanulja meg mindenki fenntartani magát és lélegezzen szabadon az, akinek igénye van rá. Lehetetlen dolog az államra hagyatkozni és szívni a vérét, sosem tartottam megfelelőnek az állami támogatások rendszerét. Lesznek persze, akik most elsorvadnak és lesznek, akik így is talpon maradnak. Két haszna azonban mindenféleképpen van a dolognak. Az egyik a szabadság lenne, a nem függés, a nem dörgölődzés, ami talán némi erkölcsi tartást is biztosíthat a művésznek. A másik a civil támogatások felerősödése lehetne, már ha lesznek olyan polgárok akiknek hiányérzetük támad, ha nem lesznek kiállítások, nem készülnek filmek, nem jelennek meg művészeti albumok vagy nem készülnek katalógusok egy-egy kiállításhoz. És ezek a polgárok hajlandóak zsebbe is nyúlni a normális szabad működés érdekében. Ha nem, akkor nem.

A támogatásnak egyébként sincs hagyománya. Az egyetlen ami létezik, bár ez is ritka, az az adok-kapok, ami tulajdonképpen a vásárlás egy formája. Leginkább a kora feudalizmus cserekereskedelméhez hasonlít. A „támogató” ad valamit pl. szolgáltatást, vagy műtermet, nyersanyagot, néha szerény apanázst és ezért cserébe műveket kér, természetesen barátságos, szerény áron. Ez nem támogatás. A gyermekmentő urnáiba dobált apró, az például támogatás. Ebben az esetben senkinek sem jut eszébe, hogy a megmentett gyerek viszont szolgáltatásként mondjon el egy barikás verset az ő Bandikája szülinapi babazsúrján.

Minden abba az irányba mutat, hogy a civil társadalomnak fel kell nőni, meg kell tanulnia saját igényei szerint alakítani és fenntartani kulturális környezetét. Csak így lesz európai értelemben polgári, folyamatos és független a politikai kurzusváltásoktól. Az állam kultúrára szánt forintjait kiemelt, nagy projektekhez szükségeltetne felhasználni ( persze kérdés milyenekre ) és nem elaprózni asszonykórusra, sramli zenekarra, szir-szar kiadványokra. A kis dolgot finanszírozzák az elkövetők, vagy helyi erők ha szükségét érzik. Az állam meg biztosítson ehhez adójóváírást vagy valami hasonlót.

A magyar politika mindig tartott a művészektől, mint vámpír a szentelt víztől, ezért is próbálták mindig pórázon tartani, vagy megvásárolni őket a támogatásokon keresztül. A látszat ellenére ebben lehet, hogy soha se lesz változás, akinek édes az a segg, mindig, mindenkor bele fog leffenteni és bizton meg is lesz a jutalma érte. Én mégis azt gondolom, hogy jó irányba mennek a dolgok, ha nem is azért, amiért mások is így gondolják.

Übüt meg mindig szerettem, de ha választhatok, leginkább egy kőszínház színpadán héttől kilencig.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s