Nyaljuk a fagylaltot

Na, akkor nyaljon fagylaltot akinek nem jó az én seggem, mondta Übü papa és kihúzta a vastüdők csatlakozóját a konnektorból. A művészek mind kiugráltak a gépből és most hörögve kapkodják a levegőt. Szerintem ez egészséges dolog, tanulja meg mindenki fenntartani magát és lélegezzen szabadon az, akinek igénye van rá. Lehetetlen dolog az államra hagyatkozni és szívni a vérét, sosem tartottam megfelelőnek az állami támogatások rendszerét. Lesznek persze, akik most elsorvadnak és lesznek, akik így is talpon maradnak. Két haszna azonban mindenféleképpen van a dolognak. Az egyik a szabadság lenne, a nem függés, a nem dörgölődzés, ami talán némi erkölcsi tartást is biztosíthat a művésznek. A másik a civil támogatások felerősödése lehetne, már ha lesznek olyan polgárok akiknek hiányérzetük támad, ha nem lesznek kiállítások, nem készülnek filmek, nem jelennek meg művészeti albumok vagy nem készülnek katalógusok egy-egy kiállításhoz. És ezek a polgárok hajlandóak zsebbe is nyúlni a normális szabad működés érdekében. Ha nem, akkor nem.

A támogatásnak egyébként sincs hagyománya. Az egyetlen ami létezik, bár ez is ritka, az az adok-kapok, ami tulajdonképpen a vásárlás egy formája. Leginkább a kora feudalizmus cserekereskedelméhez hasonlít. A „támogató” ad valamit pl. szolgáltatást, vagy műtermet, nyersanyagot, néha szerény apanázst és ezért cserébe műveket kér, természetesen barátságos, szerény áron. Ez nem támogatás. A gyermekmentő urnáiba dobált apró, az például támogatás. Ebben az esetben senkinek sem jut eszébe, hogy a megmentett gyerek viszont szolgáltatásként mondjon el egy barikás verset az ő Bandikája szülinapi babazsúrján.

Minden abba az irányba mutat, hogy a civil társadalomnak fel kell nőni, meg kell tanulnia saját igényei szerint alakítani és fenntartani kulturális környezetét. Csak így lesz európai értelemben polgári, folyamatos és független a politikai kurzusváltásoktól. Az állam kultúrára szánt forintjait kiemelt, nagy projektekhez szükségeltetne felhasználni ( persze kérdés milyenekre ) és nem elaprózni asszonykórusra, sramli zenekarra, szir-szar kiadványokra. A kis dolgot finanszírozzák az elkövetők, vagy helyi erők ha szükségét érzik. Az állam meg biztosítson ehhez adójóváírást vagy valami hasonlót.

A magyar politika mindig tartott a művészektől, mint vámpír a szentelt víztől, ezért is próbálták mindig pórázon tartani, vagy megvásárolni őket a támogatásokon keresztül. A látszat ellenére ebben lehet, hogy soha se lesz változás, akinek édes az a segg, mindig, mindenkor bele fog leffenteni és bizton meg is lesz a jutalma érte. Én mégis azt gondolom, hogy jó irányba mennek a dolgok, ha nem is azért, amiért mások is így gondolják.

Übüt meg mindig szerettem, de ha választhatok, leginkább egy kőszínház színpadán héttől kilencig.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: