Ahol szükség van és ahol nincs a művészekre l.

Mark Rothko: White Center

Szükség van-e művészekre? A világnak vannak olyan részei ahol ez a kérdés fel sem merül, fel sem merülhet, mert a művészet része a mindennapi létnek, amit át és át jár ezer és ezer módon. Magyarországon azonban a “nincs szükség művészekre” tahó megközelítés elkeserítő, de sajnos nem egyedi. Abban igen, hogy pöffeszkedően arrogáns és “bátor”, de a lényeget tekintve nem különleges. Ez jól látható az épített környezettől az öltözködésen át egészen az enteriőrökig. Említhetném a kortársművészethez való viszonyulást és annak meg nem értését, valamint az ebből fakadó gúnyos megjegyzéseket. Lepukkadt, igénytelen, proletár vagy helyesebben proli szemlélet. Ugyanis a “művészi”  elutasítása nem más, mint igénytelenség, bárdolatlanság, tudatlanság. A művész kategóriát egyébként nem kedvelem abban az értelemben,  ha azt egy különleges, kiváltságos csoportként definiálják és kizár más,  általában nem “művészek” által végzendő emberi tevékenységeket, mint például az asztalost vagy a szakácsot (Heston Blumenthal az vajon mi?) A művészet szerintem egyfajta hozzáállás vagy viszonyulás a feladathoz, mi több az élethez és annak legfontosabb részéhez a munkához. A munka a legcsodálatosabb emberi tevékenység, ahol kiteljesedhet és értelmet kaphat a létezés. Gondoljunk csak a zen-re, ahol lényegtelen a cselekvés miben léte, a “benne levés” az eggyé válás az itt és most-ban a fontos, a tökéletes, koncentrált tevékenységgel és ezáltal a mindenséggel. És ez lehet zen kalligráfia, takarítás vagy tájkép festés vagy akár főzés. Nem elhanyagolható természetesen a tehetség és a zsenialitás kérdése sem. Az egész halmaz eredője végül is a minőség. Ahol ez így van, ott jól, vagy legalábbis jobban működnek a dolgok általában. Ahol a munka nyűg, teher, szükséges rossz, és csak a piálás előtti intervallumot jelenti, ott semmi nincs a helyén, mint például nálunk. Itt arrogancia van, nincs tolerancia és nincs megértés. Az alázat és odaadás ismeretlen. Azt gondolom, ha a “művészeket” így definiáljuk -miért ne tehetnénk- érthetővé válnak bizonyos okok és következmények. Abban a közegben, ahol a művészet igény és ennek következtében érték, ott azt meg is becsülik. Ennek aztán vannak jól látható következményei. Hogy milyenek azt majd később sorra veszem.

Ha most  lazításként a műgyűjtés, műkereskedelem szintjére ugrunk, akkor – természetesen nem megfeledkezve az adott helyszín jóléti nívójáról, amit megpróbálhatunk a jövedelmi viszonyokkal súlyozni- pusztán érdekességként, felsorolnék néhányat a kortárs művészek munkáiból és aukciókon elért áraikból. Hatásvadászati célból forintosítva.

Gerhardt Richter: Abstraktes bild 1990 2 051 584 000 Forint  2011 02 15 Sotheby’s London

Cindy Sherman: Untitled 153 1985  480 000 000  Forint  2010 11 08 Phillips New York

Jasper Johns: Flag 1960-1966  5 100 000 000 Forint  2010 05 11 Christie’s  New York

Mark Rothko: White Center  13 000 000  000 Forint  2007 05 15 Sotheby’s New york

És egy érdekesség az árak emelkedéséről:

Lucian Freud: Naked Portrait With reflection (1980)  845 376 000 Forint volt 1998 12 09 -én a Sotheby’s-nél, Londonban. Ugyanez a kép  4 190 340 000 forint lett 2008 06 30 a Christie’s- nél ugyancsak Londonban.

Valaki halkan keresett tíz év alatt egy szolidabb összeget.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: