Boldog, boldogtalan és Sugár János

Bő tíz évvel ezelőtt, az EDGE kommunikációs cég irodájának falait alkalmanként kortárs művészek képei díszítették. Ezek az alkalmak ügyfélpartik voltak, amihez a “kiállítás” megfelelő ürügyet szolgáltatott. Általában valamelyik galériával együttműködve jöttek létre ezek a vernisszázsok, nem is igen akartak többek lenni annál, mint amiért létrejöttek. Csakhogy, minden, ami jó ötletnek tűnik, az ragadós. Mondhatnám úgy is, hogy lenyúlják. Mára ez oda fejlődött, hogy boldog, boldogtalan a zászlajára tűzi a kortárs művészetet, mert az olyan trendi, jót tesz az image-nak. A recept egyszerű! Helyszín az iroda, a folyosók, a pince, minél több a fal, annál jobb. Akasztgassuk tele jó sok fiatal, közepes vagy általában annál is gyengébb munkájával. Az  eseményhez rendeljünk egy-két hitelesítő személyiséget, akinek köze van a művészethez, vagy valamelyik szellemi lángossütőt, aki többek között ebben a műfajban is előadja magát. Csapjunk hozzá egy “megnyitót”, ahol a prominens mond néhány magasztaló mondatot. A közönséget garantálja a borisszák és pogácsa-falók hada, akik biztosítják a jó hangulatot, ha van elég bor. Ha úgy érezzük, hogy ez működik, akkor hajrá, kezdjünk el nyomulni. Terítsük ezt a szolidan is véleményes kollekciót mindenfelé. Vigyük el irodaházakba, fertőzzük meg ott is a falakat és meggyőződéssel hangoztassuk, hogy  ez a mai kortárs trend.  Ha tudunk, próbáljunk meg mi is eladni, végül is ez is nyereség, ez is csak áru, pont olyan, mint bármi más, amivel egyébként foglalkozunk. Felelősség, garancia, minőség, koncepció? Nincs, csak a nyomulás. És az egyébként is ezer sebből vérző budapesti sztorin legfeljebb még egy eret vágunk. De ez minket ne zavarjon. A haldokló Képcsarnok Vállalat helyét valakiknek úgy is be kellene töltenie, lehet, hogy mi leszünk az egyik, akinek ez sikerül.

Ez egyébként nem is lenne probléma, ha nem lenne olyan nehéz a kortárs művészet helyzete Budapesten amilyen. Ha lenne White Cube, Juda, Malborough vagy Maeght, nem lenne olyan zavaró a hozzá nem értő hangoskodás. A ma még tájékozatlan, szemeit még csak épp nyitogató nagyközönség számára könnyen láthatóvá válna az ordító különbség, hiteles és hiteltelen között. Ebbe a szituációba léptek, illetve lépnek be olyanok, mint pl. a VAM design bútorbolt, aki pár éve ötvenkét művésznek tett ígéretet arra, hogy két éven belül sztárművészt “farag” istállójának tagjaiból.  Közben, nem túl burkoltan fikázva a budapesti galériákat. Az eredmény ismeretlen, a bukás ismert. Mondhatjuk, hogy az ocsú úgyis elválik a búzától, vagy ahogy Szalóky Karcsi mondaná, a szar a májától. A bukta az egy dolog, a bútorbolt viszonyát a kortárs művészethez azonban legjobban az a per reprezentálja, amit Sugár János ellen indítottak azért, mert megítélésük szerint a művész, a bútorbolt falára fújt felirattal (WASH YOUR DIRTY MONEY WITH MY ART), kárt okozott nekik. Szerény 1,4 millióra perelte a művészt, a kortárs művészet megmentőjévé, önjelöltként avanzsált bútorbolt.

Ennél már csak az elsőfokú ítélet lehangolóbb. Sugár Jánost öt hónapi, két évre felfüggesztett börtönre és a kár megtérítésére ítélte a bíróság.

Sugár János és a VAM konfliktusáról bővebben: Magyar Narancs

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: