Megkésett válasz Mravik Lászlónak

Drága Mravik László, szégyellem, hogy nem vagyok naprakész  Artmagazinból, olyannyira nem, hogy négy évvel később reagálok egy cikkére . És csak azért válaszolok, mert az állapotok azóta is változatlanok. Ezt olvastam, kicsit talán megkésve, a védettség intézményét firtató írásában:………………“Virág Judit sommás, de világos megfogalmazásához hasonlóan érdemes lenne Kováts Lajos véleményét is alaposan szemügyre venni. Nem akárkirôl van szó. Az ô megnyilatkozásában azonban olyan elemek is felfedezhetôk, amelyekkel még csak vitatkozni sem lehet. „Mellesleg tudjuk, hogy az állami tulajdon azt jelenti, hogy nincs gazda, és ez nemcsak a vállalatokra igaz, hanem mûtárgyakra is.” Ez a kijelentés legalábbis érdekes. Feltehetô, hogy az e kérdésben való állásfoglalás már nem a racionális érvelés, hanem a hit és a vallás körébe utalandó, hasonlóképpen a politikához. Éppen ezért – „ira et studio” – azt gondolom, hogy mégsem kellene a Szépmûvészeti Múzeumot vagy a Magyar Nemzeti Múzeumot spontán privatizálni, elismerve azt, hogy ha ez úgy menne végbe, mint a magyar gazdaság és állami tulajdon rendszerváltás környéki magánosítása, az gigászi buli lenne. Én bizonyos vagyok abban, hogy Kováts Lajos nem ezt akarta mondani – de akaratán kívül, de facto ezt jelentette ki. Fogalmazni tudni kell, mondta a közismert történetben az erdei manó”.

Úgy tűnik, nem fejlődtem az elmúlt négy év alatt semmit, mert ma se fogalmaznék árnyaltabban. Ma is ugyanaz a véleményem. Ugyanis a tulajdonos és a gazda nem egymást fedő fogalmak. Esetünkben arról van szó, hogy van egy tulajdonos, az állam, aki rossz gazdája saját tulajdonának, a magyar múzeumi műtárgyállománynak. Erre azt szokás mondani, hogy nincs gazdája. És semmilyen módon sincs benne a privatizálásra való utalás, legfeljebb az igény, vagy felszólítás az értékekkel való helyes sáfárkodásra. “A jó gazda szeme hizlalja a jószágot”. Például a Szépművészeti Múzeumban. Ott óriási előrelépés van ezen a téren, egy itthon még új szemléletnek köszönhetően, amit Baán László képvisel. Sajnos a Szépmű birtokában lévő műtárgyegyüttes jellemzően nem magyar, csak magyar állami tulajdon. A “magyar” anyaggal a mai napig kritikán alul teljesít az MNG, mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban. A  tulajdonosi jogokat gyakorló állam-maradjunk a néprajznál, ha már beleestem – nem talál megfelelő béresgazdát jószágának hasznos működtetésére.  “Leányágra szállt jószág egy a bitanggal” a jószág itt birtokot jelent, a bitang pedig kallódót, azaz gazdátlant. Mint a példa is mutatja, kijelentésem értelmezése nem újkeletű a magyar nyelvben .  A leány a tulajdonos állam. A jószág a műtárgyegyüttes, ami gazdátlan- mondta az erdei manó. Ha kell, ezt az állításomat szívesen alátámasztom racionális érvekkel is, de itt most nem teszem. Továbbá, állításom annyiban a hit világa, hogy hiszem, a magyar művészet ennél sokkal többre érdemes. És annyiban tényleg vallás, hogy azt vallom, lennének alkalmas személyek ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon. És annyiban politika, hogy huszonegy év leszarom kultúrpolitikájának köszönhetjük ezt az állapotot. Sine ira et studio.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: