Mulandóság

Vagy tíz évvel ezelőtt szerettem volna egy reggeli tv-műsort, mindössze tíz percben. A beszélgetés vagy monológ – mikor hogy – a halálról szólt volna. A csatorna főnökénél természetesen kivertem a biztosítékot. A nézettség volt már akkor is az isten és belátom, ebből a szempontból teljesen igaza volt, ez lehet, hogy nézővesztéshez vezetett volna. De mégis, én szerettem volna ezt megcsinálni, sőt tulajdonképpen a mai napig szeretném. A társadalom agresszió szintje a sokszorosa a tíz évvel ezelőttinek, most nagyobb szükség lenne a reggeli “zuhanyra”, mint bármikor. A halál gondolata szelíddé teszi az embert. A tudat, hogy az elmúlás elkerülhetetlen és a halálnak csak az ideje kérdéses, felerősíti az igazán fontos dolgok jelentőségét és eliminálja a feleslegeseket. Biztos, hogy másképp indul munkába az, aki tudja, nem biztos, hogy haza is jön.  Az másképp búcsúzik és másképp ölel. Egy indiai buddhista tudós, Nagardzsuna ezt írta: “Sok dolog van, mely veszélyeztetheti életünket, mivel mulandó, mint a vízbuborék, melyet a szél is kipukkaszt. Nagy csoda, hogy kilégzés után újra levegőt veszünk, és hogy elalvás után újra felébredünk.” A halálon és az elmúláson történő meditáció segít a tudatot helyes irányba terelni. Az idő hiányának nyilvánvalósága kijelöli a fontossági sorrendeket életünk dolgai között. Az elmúlás tudata féken tartja a győzteseket. “Amikor Róma hódító hadvezérei győzedelmesen hazatértek, hatalmas felvonulásokat rendeztek a tiszteletükre. A hódítók harci szekereiken vonultak fel és bemutatták a kincseket , amiket szereztek, és a legyőzött embereket, akiket rabszolgává tettek. A kocsin mindig ott volt velük egy rabszolga, akinek az volt a feladata, hogy a fülükbe sugdossa, minden dicsőség és hírnév mulandó.  – Ha bármely módon diadalmasak vagyunk, nincs, aki a fülünkbe súgja, hogy győzelmeink mulandóak. A varázslóknak, haláluk felé tartó lényekként van valakijük, aki a fülükbe sugdossa. A súgó a halál, a csalhatatlan tanácsadó, az egyetlen, aki soha nem fog neked hazudni.”  (Carlos Castaneda: A végtelen aktív oldala)

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: