Vasarely Go Home

A Skála Kópé jutott eszembe Andreas Fogarasi kiállításán, a Trafóban. Pontosabban, a Kópé dalocskája, ami a  reklámspothoz íródott:      “Bemegyek, kijövök, de milyen jóóól kijövök, ha bemegyek.”  Tömören ennyi. Hosszabban: Kíváncsi voltam, hogy  a Velencei Biennálén 2007-ben látott, Anya Oroszlán díjjal kitüntetett, azonban általam nullára értékelt kiállítása után, mivel lep meg a művész. Nem lepett meg. Ugyanúgy a semmit akarják eladni a nézőnek művészet gyanánt, mint Velencében.

A kiállítás

Az installáció röviden: a kiállítótérben  márvány lapokra ragasztott korabeli fényképek Vasarely 1969 -es műcsarnokbeli kiállításának megnyitójáról, és egy dokumentumfilm, amit egy plazmaképernyőn nézhetünk a márvány lapok mögött. A filmen a Vasarelly kiállításról és Major János tiltakozó akciójáról (a megnyitón egy apró táblácskát mutogatott titokban, amin a Vasarely Go Home felirat volt olvasható) beszél Perneczky Géza, Beke László, Keserü Ilona, Maurer Dóra és a kor egyik kultúrjanicsárja, Bereczky Loránd. A kiállítás az olyan, amilyen. Null koma null, mondanák műkorcsolya nyelven. Ami igazán megrázó, az a bla-bla, amit köré kerítenek. Elolvastam a fénymásolt ismertetőt. Számomra elképesztő, hogy a semmiről mit képesek összehordani. Hogyan próbálják a szart arannyá transzmutálni. A sajátos, belterjes nyelv, amit nem ért a látogató, nem segít, nem magyaráz, hanem elidegenít. A néző vagy magáról gondolja, hogy hülye vagy erről az egészről. Sírni való, hogy miért nem lehet művészetről érthető, hétköznapi nyelven beszélni. Persze, értem én a problémát. Ha nincs művészet, akkor nincs is mit mondani. De valamit mégis csak muszáj, így aztán olyan szövegek születnek, mint ez: ” A fehér Macael márvány anyagú tárgyak státusza pedig valahová az épületsarok, a jel, az építészeti modell, a díszlet, a pajzs és a paraván közé pozicionálható” Mi van? Édes Istenem.  Kit érdekel, hogy a márvány burundi vagy macael és hogy mi közé kell pozicionálni?  No, akkor most én is megpróbálom “pozicionálni” a dolgot :  a fotókat két összeragasztott, márvány konyhai munkalapra applikálta a művész, amit  a tablók mérete is igazol  ( kb 150 cm magasak), valószínű, hogy Andreas nem kapott a Praktikerben hosszabb márványlapot, ezért sajnos a képeket csak a pigmeusok tudják kényelmesen nézni, az európai rasszoknak le kell hajolni, ha kíváncsiak. Tovább. ” A kiállításon szereplő márványfalak a nézők felé irányuló pajzsok valóságos hadát hozzák létre, míg a kivágott logók pedig áttekintést engednek a látogatónak”  Röviden: ahol luk van a falon, ott át lehet látni. Ez pontosan így volt a Rómain a női kabinokkal is, csak ott a lukon túl volt mit nézni. Ennek ellenére a kiállítást érdemes megtekinteni és elolvasni az ismertetőt. Tanulmányként ajánlom, nem mint élményt. Sajnos ma egész kurátor seregek hülyítik egymást világszerte, kölcsönösen támogatva egymás kegyeltjeit. Közben szponzorok pénzét szórják számolatlanul, szánalmas “művekre”. A törzsi nyelv sem véletlen, a meggyőzés eszköze. Van, aki azt meri mondani nekik, hogy egy szót sem ért abból, amit összehordanak? Nincs és amíg nem lesz, addig még sok szart fognak eladni művészetként. Végezetül bevallom, hogy a dokumentumfilm tetszett. Igaz, ez sem a művész érdeme, hanem a szereplőké.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: