Apátia, nem Opátia

Pénzügyekben tudatosabb lett a magyar. Tudatában van annak, hogy lépten-nyomon lehúzzák, megnyúzzák és végső soron mindent neki kell kifizetni. Autópályát, BKV-t, bankadót, a politikai elit huszonkét éves önzését, tehetségtelenségét. A zemberek sokkal realistábban mérik fel anyagi helyzetüket, mint eddig. Nincs felelőtlen költekezés, tapsikolás. Az üzletek üresek vagy bezártak és az Adria helyett egyre többen töltik a nyarat itthon, Apátiában. A romkocsmák félhomályában diplomások merengenek ( ha jól értem, rájuk nincs szükség) A vidéki italboltok és borkimérések füstjében, bűzében, fogatlan, negyvenévesen hetvennek kinéző, agyonstrapált nem diplomások bámulnak maguk elé üveges szemmel- velük mi a helyzet? A hőbörgés is alábbhagyott. Apátiában egyre többen rájönnek, hogy nincs és nem is lesz változás. A mindenkori hatalom csak saját hasznát kereste és keresi ma is. Hogy mi lesz Apátia lakóival, az igazán soha nem érdekelt senkit. A hazudozás a hatalomért általában négy évre volt elég, aztán széket cseréltek. A bizonytalanok nagy száma arra utal, hogy belefásultunk a cirkuszba, elég volt. Csoportérdekek helyett az egyéni érdekek kerültek előtérbe. Túl kell élni vagy le kell lépni. Hétvégéken segített nekem egy fiatal srác. Kapált, ásott, takarított, elvállalt bármit, amire szükség volt. A hétvégén bejelentette, hogy júliustól már nem tud jönni. Elmegy Angliába. Soha nem beszélgettünk, mindig csendben dolgozott, 4-kor átöltözött, köszönt és elment. Most szombaton azonban furdalt a kíváncsiság és kikérdeztem. A csendes, tájszólásban beszélő kb. huszonnyolcéves fiatal férfiről kiderült, hogy gépészmérnök. De “mint látja, a fizikai munka sem büdös nekem – mondta. Elmegyek, szeretnék világot látni és normális életet élni. Dolgozni és utána úszni, bringázni, kirándulni, nyaranta elutazni valamilyen egzotikus országba. Bármilyen munkát elvállalok és ha később a szakmámban is el tudok helyezkedni, akkor még több is kisülhet belőle. Itt nincs jövőm, csak robot és fizess és még ezért is, meg ezért is fizess! Élni akarok, de normálisan”. Mindenki nem tud elmenni és talán nem is akar, bár csodálkoznék, ha sokan lennének azok, akiknek nem fordult meg a gondolat a fejükben. Szar ügy az izmoskodás nyitott határok mellett, mert kiürül a nézőtér. Persze, maradunk így is elegen, akiknek lehet bohóckodni, mert idősek a szüleink vagy ide köt szerény vagyonunk, amit lehetetlen eladni, vagy egyszerűen csak azért, mert ez a hazánk. Itt nőttünk fel, itt ismerünk mindent és különben sem tudjuk, hogy mondják angolul “megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért” De amíg nincs mit tenni, mert elvettétek a tettek lehetőségét, addig esténkét merengünk a romkocsmákban vagy a falusi ivókban egy szebb, jobb országról, ahol lehet normálisan élni.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: