Ars Sacra

“Kortárs hit és kortárs művészet” címmel  kerekasztal beszélgetés volt a Pintér Sonja Galériában . Tizenkét beszélgető művész,  művészettörténész, építész, lelkész sok kérdést vetett fel, talán túl sokat is ahhoz, hogy az egyébként nem rövid társalgás válaszokat is adjon az esetlegesen felmerülő kérdésekre. Szívesen fűzök egy- két gondolatot a kérdéskörhöz magam is. A jó művészet eredendően szakrális nem csak a teremtés eleve szakrális rítusa által, hanem szándéka szerint is, hogy helyreállítsa, újrateremtse a rendet, az egységet. A jó művészet mindig az Egyre mutat. A templomi művészet témájában szakrális, tartalmilag nem mindig. A silány érzelgős giccs, bármely szentet is ábrázolja,  sosem válik szakrálissá. Sajnálatos módon Igazodás- országban megsokasodott az istenes művészek száma. Munkásságuk nem ér többet annál, mint amikor Lenint vagy Kun Bélát formázták, még akkor sem, ha a siralmasan műveletlen hatalom melléjük áll és együtt égeti magát a “művészekkel” egy-egy kiállítás megnyitóján. Felmerült a beszélgetés során a “kortársművészetet a templomokba is!”, mint “radikális” ötlet. A katolikus templomban ( merthogy a katolicizmus volt a beszélgetés centrumában) a művészet szerepe vagy illusztratív vagy díszítő. Egyszerűen azért, mert ha a nagymamák Szent Antalhoz imádkoznak, akkor egy fiatal, szelíd, karjában gyermeket tartó szerzeteshez fordulnak segítségért, támaszért. Ez esetben az imához egy “jó” szoborra van szükség, ami nem helyettesíthető egy kockás képpel, ahol a vertikális és horizontális kérdése a művész megoldandó álproblémája. Azonban, ha egy tehetséges geometrikus alkot egy jó kis sormintát, azzal bátran helyettesíthető egy akantuszos díszítő frázis. És az sem kizárt, hogy Szent Antal figuráját egy tehetséges kortársművész alkossa meg, hiszen a templomokban mindig is kizárólag kortárs művészek dolgoztak. Kortárs munka volt az “Ádám teremtése” és a firenzei Dóm kapuja is, utóbbit Lorenzo Ghiberti, előbbit egy Michelangelo nevű kortársművész alkotta. Munkájuk mélységes alázatról, hitről, vallásos átélésről tanúskodik. Ez a mérték. A lényeg örök, az nem változik, csak a forma. Ahogy a jó vallási szövegek is többrétegűek, az egyszerű földművestől a Pápáig mindenkihez szólnak és mindegyikük más mélységéit érti meg a szövegnek. A templomi művészetnek is arra van- vagy lenne- szüksége, hogy a szobrok és freskók az illusztratív szerep vállalása mellett igazi színvonalas kortárs munkák legyenek, azzal a fajta hiteles vallásos töltettel, amit Michelangelónál és Ghibertinél érezhetünk. Igaz, a másik oldalnak is nagy szüksége lenne olyan megrendelőkre, mint II. Gyula pápa vagy a Mediciek, akik járatosak a mai művészeti terepen és képesek kiváló kvalitásérzékkel dönteni egy-egy megrendelés kapcsán, ha van ma egyáltalán megrendelés.

Michelangelo: Ádám teremtése

Ghiberti: a firenzei Dóm kapuja

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: