A kortárs műkereskedelem is egy piac

Tetszik, nem teszik, a Blitz Galeria továbbra is szerepeltet kortárs műveket az aukcióin. Sokan szeretnék, ha ez nem így lenne. Utálják a szabad piacot, amit egyesek esetben meg is értek. De úgy tűnik, hogy egyelőre még ezekben a forradalmi időkben sem számíthatnak a művészek hatósági árakra. Az a helyzet, hogy a kortárs piac ha lassan is, de mégiscsak szélesedik és ahogy ez ilyenkor lenni szokott – a termelő szektor legnagyobb bánatára – megjelennek az eladók is. Tudom, az lenne az ideális művész szemmel,ha csak vevők lennének. De ha csak a természetes halálozásra és a tékozló örökösökre gondolok, mindig lesz áru a piacon. Az már szinte szentségtörésnek számít ha valaki azt gondolja, hogy amit tavaly vett, azt már nem szereti, sőt Isten ments, de megutálta, mert már nem szereti a pirosat vagy kéket. Valamiért az van a fejekben, hogy azokat az árakat, amelyeket a galériák, de még inkább a művészek “megálmodnak”, azt szentségtörés, aljasság, inkorrektség egy aukción alulmúlni, azaz a másodlagos piac szíveskedjék az ő galériás áraikat igazolni. De a piac szabad és a kereslet meg a kínálat és a pillanatnyi hangulat, a gazdasági helyzet, a jövőkép és még sok minden más is befolyásolja az árakat, már ha tartózkodunk a piac manipulálásától. Azt olvastam ma egy cikkben Bak Imrétől, hogy a másodlagos piacnak akkor van értelme, ha van elsődleges. Ahol a művészek a műveikből élnek, ott kell lennie elsődleges piacnak, hiszen nem a föld alapú támogatásaikból fizetik a számlákat, hanem az eladásaikból. Ja, csak hogy ezek nem nyilvánosak és a műterem falai közti üzletkötésekről nincs tudomása a nagyközönségnek, úgyhogy ne tessék rajtuk számon kérni, hogy nincsenek tisztában az árakkal – honnan lennének. Egyébként az árak védelme vagy “megcsinálása” sem idegen a műkereskedelemtől. Ezért is csatlakoznak művészek galériákhoz. Ha egy, a galériához tartozó művész munkája felbukkan egy aukción, akkor a galéria megvédi az árakat. Nem engedi, hogy alacsony áron idegen kézbe kerüljön a munka. Addig licitál, amíg úgy látja, hogy az ár megfelelő, ha ezt a szintet nem éri el a licit, akkor ő lép fel vevőként. Persze a magyar galériák  tőkeszegények ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni, de az nem kerülne pénzbe, hogy saját klienseik figyelmét felhívják arra, hogy ott ( egy aukción) kedvező áron hozzájuthatnak egy-egy munkához. Ne adj Isten, több kliens már üthetné az árakat felfelé. De nem, inkább leszólják a melót, minthogy ajánlják, mert azt gondolják, ha ott nem vesz, akkor majd náluk költi el azt a kis pénzt. Ez a nagyvonalúság hiánya, tipikusan magyaros, ostoba. És ez többet árt, mint használ. De nem hiszem, hogy ezt bővebben ki kéne fejtenem. A mai magyar kortárs műkereskedelem “retteg minden kortárs aukciótól” (Bak Imre). Miért is? Mert nem igazolja vissza a szabadpiac az áraikat. Szerintem nem is kell, csak egy bizonyos szintig. Senki nem gondolja azt, hogy ha ma megvesz egy munkát, azt holnap veszteség nélkül el tudja adni. A hangsúly az arányokon van. A félár szerintem ma egész jó, de ha tizedárért sem kell, akkor azért ott már lehet némi probléma az árképzésénél. Egyébként Magyarország nem teljesít jobban és szarabbul élünk, mint bármikor, tehát most aztán végképp ne tessék a tulajdonosokon számon kérni, ha eladnak akár ár alatt is bármennyiért, mert a szükség úgy hozta. Egyébként is a kortárs árképzés varázslat és meggyőzés kérdése. Nagyobb összegekbe fogadnék, hogy a ma sztárolt barkácsművészek egy ruppót se fognak érni hosszú távon, printeket, videókat el lehet felejteni.  Az árakat nem a kurátorok fújják hosszútávon, hanem a műkereskedelem. Végső soron pedig a közönség, akik a kulturált, jól informált világpiacon épphogy lemásztak a fáról, azaz az impresszionistákról. Akkor itt a Kárpátok ánuszán, mit is várunk egy kettéfűrészelt Toshiba bicepsz-rádiótól, vagy új kedvencemtől, a két AKAI magnótól, amelyik azt ismétli, hogy egy kettő, egy kettő?  Azt az illúziót kergetni, hogy majd felkap minket a nyugat, kár lenne hinnetek. Öröm, hogy egyre többen próbálják tolni a magyar kortársművészet szekerét a nagyvilágban, akár kényszerből, akár küldetéstudatból, mindkettő igazán jó dolog. Túlzott elvárásaink azért ne legyenek, itt is jót tenne a józanság, a helyes és reális értékítélet, akárcsak az élet egyéb területein a mai Magyarországon. És még egy megjegyzés az árakhoz: egy fiatal kortárs festő – minden referencia és szakmai múlt nélkül – egy 150 X 200 olaj vászon képért, ma egy kórházi orvos 4-5 havi fizetését kéri. Lehet vitatkozni az árakon, de a művészeti szcénát a kulturált középosztály feladata életben tartani. Ezt ilyen árszinten egy elszegényedett ország értelmisége képtelen teljesíteni. És a dolgok itt kezdődnek. Lehet elmélkedni, miért nincs piac és miért nincsenek gyűjtők? Az orvosok szegények vagy a művészek drágák? Mindegy, az élet (a piac) előbb- utóbb úgyis összefésüli őket. A Blitz Galéria minden hónap első keddjén árveréseket rendez. Várjuk a műveket, forduljanak hozzánk bizalommal.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: