60-ból huszonkettő

Ez most tulajdonképpen egy rövid pr cikk vagy nevezhetem meghívónak is. A cím feloldása elég egyszerű, bár számomra szinte hihetetlen, hogy tényleg őrülten rohan az idő. Egyszerre ünnepeljük születésnapunkat, a Blitz és én. A galéria 1991 november 2.-án indult és én is halottak napján láttam meg a napvilágot. Hatvan évemből huszonkettőt galeristaként töltöttem. Szeretem a művészetet, nem tagadom, nehezen lennék meg nélküle. És azt sem tagadom, hogy van bennem némi küldetéstudat. Ezért is mentem – s megyek ma is – sokszor szemben a fősodorral. Szeretem, ha jól megy az üzlet, de soha sem a pénz motivált, igyekeztem mindig előre mutatni, a lehetőségekhez képest igényesen, teljes odaadással. Ezért lett a Blitz és ezért született meg a MEO is. Visszatekintve, (azt hiszem, ezt először teszem életem során) sok fantasztikus dolog történt velem és talán sikerült valamit hozzátennem az elmúlt huszonkét évben a műkereskedelem és a kortársművészet sztorijához Magyarországon. Huszonkét év alatt rengeteget láttam, fantasztikus művek fordultak meg a kezeim között a Blitz-ben és a MEO-ban is. November 4-étől – két héten át – egy válogatás lesz látható a Blitz Galériában azokból a XIX. és XX. századi modern művekből, amelyek a Blitz Galéria közreműködésével kerültek nagyszerű gyűjteményekbe. Igyekeztem színesen válogatni, olyan munkákat, amelyeket valamiért különösen szerettem és szeretek  mind a mai napig. Bár nem vagyok és sosem voltam gyűjtő, azért örülök, hogy másokban viszont megvan ez a szenvedély, hiszen ha nem lennének, most én sem tudnám megmutatni huszonkét év történetének legalább egy szeletét. Köszönet a gyűjtőknek, akik odaadják gyűjteményük becses darabjait, hogy egy furcsa, színes válogatásban bemutathassuk mindenkinek, aki ellátogat a huszonkét éves Blitz Galériába.

  1. Boldog szuletesnapot es boldog folytatast az idök vegezeteig !
    + egy maradando mosolyt , amely atsegithet a nehez idökön is 🙂

  2. Boldog szuletesnapot!

    • szucsattila
    • 2013 10 23

    Drága Lajos,

    Gratulálok a 60-hoz, meg a 22-höz!

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: