Megint bukta, így kisbetűvel.

Bejegyzés a londoni buktáról, amit a Sotheby’s-nél sütöttünk. Hogy miért többes számban? Azért. Londonban a november 25-i aukción szereplő magyar képek közül egyet sem sikerült értékesíteni mi több, egyetlen licit sem volt a teremben. Magyarázat persze megint van és ismét a szokásos, mindenki tökfej csak mi nem. A New York-i Fehér Laci kép bukása után 7 évvel az aukciósház ismét beválogatott magyar kortárs képeket egy árverésére, de valószínű, hogy  már meg is bánták. Lehet várhatunk megint vagy 7 évet, hogy újra sanszot kapjunk. Hibázott a ház is, például Bak Imre “Kitörés” című képét fejjel lefelé reprodukálták, de nem a Sotheby’s-t  akarom kritizálni, hiszen egy kicsivel jobban tolják ezt a témát mint mi. Kérdezhetném azt is, hogy Aczél Ilona hogy kerül egy ilyen válogatásba, de Korniss Dezső neve se mondhat sokat a közönségnek. Az a helyzet, hogy a magyar kortárs művészet szinte teljesen ismeretlen a nemzetközi aukciós piacon. Ebből az következik, hogy nem is lesznek vételek csak azért, mert valaki elismert festő Magyarországon, még akkor se, ha a művek színvonala megüti a nemzetközi mércét. Az árakat meg kell “csinálni”. Nem bukhatnak meg munkák, különösen nem mindjárt az első alkalommal. A képeket meg kell vásárolni vagy fogalmazhatok sarkosabban is vissza kell venni, annak vagy azoknak, akiknek ez jól felfogott üzleti érdeke, a galériásnak – már ha van a művésznek ilyen – ha nincs akkor a művésznek, a  gyűjtőknek, akiknél komoly anyag van felhalmozva. Igen, ez manipuláció, de ez egy ilyen műfaj. Damien Hirst és minden más sztár is így született. Ez így működik. Aki ezt nem érti vagy nem akarja érteni az kívül marad. Fájó, hogy most mi magyarok maradunk kívül, és várhatóan megint egy jó időre. Amatőrök vagyunk és általában hétfőn csak a keddel foglalkozunk. Nincs távlatos gondolkodás, nincsenek víziók csak a pillanatnyi profit számít. Ezért szeret a művész független maradni, mert az eladások bevétele teljes egészében nála marad, nem kell osztozni a galériással. Látszólag így is el lehet lavírozni, de ilyenkor derül ki, hogy így mégsem lehet várat építeni, ez így csak a perifériára elég. Ez a kudarc nem csak azé a pár művészé, aki most megbukott, hanem az egész magyar palettáé. És nem csak a művészeké, hanem a gyűjtőké is, akik hittek bennük. Képtelenek vagyunk közös érdekek mentén gondolkodni, pláne cselekedni. Persze miért lenne ez a terület más, mint minden egyéb ebben a hazában.

  1. Miért lenne a magyar művészet , nemzetközi piacra való bevezetése, forgalmazása profi, ha az (érték) kiválasztás, érték megítélés stb is lokális szempontok menten történik….

  2. Lajos, teljesen egyetértek Veled, de adaléknak itt van ez is, kicsit bizonytalan vagyok, de lehet, hogy itt épp az folyik, amit Te szükségesnek látsz a magyar művészek “megcsinálásával”?http://mno.hu/grund/magyar-aukcios-rekord-parizsban-1198861

    • iparterves
    • 2014 01 03

    Először, ha szabad Pintér Péter bejegyzéséhez: Hantai Simon nem magyar művész. Már régóta nem az. Francia. Ugyanez a helyzet Reigl Judittal is. Meg Schöffer Miklóssal, Székely Péterrel.
    Az ő “megcsinálásuk” már megtörtént.

    A bloghoz magához: a magyar kortárs művészet külföldön értéktelen. Eladhatóak munkák, persze, bármikor. De mint magyar és mint kortárs: semmi értéke. A Sotheby’s bátorsága előtt a Christie’s is próbálkozott: Amszterdam rendeztek egy aukciót a nyolcvanas években – tökéletes kudarc volt az eladások ellenére, vagy éppen azért. Egy életre megpecsételték Nádler és Bak sorsát az ottani, pár ezer forintnak megfelelő árak.

    Tetszik vagy sem, a magyar művészet határai az országhatárok. Vannak, voltak és lesznek klföldi gyűjtők is, de azok örökösei csak unalmas és kidobásra érdemes göncként fognak tekinteni a megvásárolt alkotásokra. De előlük épülhetnek majd a magyar gyűjtemények.

    A magyar művészet ( melyik? milyen rétege vagy képviselői? ) megismertetését teljesen reménytelennek látom. Nem is csoda, hogy magyar galériák külföldi művészekkel jelennek meg art fair-eken.

    S innen nézve tényleg a legjbb lépés az volt, amikor Joseph Kosuth képviselt bennünket a Velencei Biennálén, Ez legalább nyílt bevallása volt annak, hogy nem vagyunk kompatibilisak a kortársi művészetünkkel.

  3. A javával egyet értek, de én azt gondolom, hogy fel-fel bukkan egy-egy tehetség, olyan aki a nagyvilágban is próbálhatna szerencsét. Itthon nincs meg ehhez a megfelelő hardver, de a szoftver se nagyon. A galériák nagy része mű-kereskedés, tülekedés azért a néhány vevőért és némi profitért. Felkapnak egy-egy művészt, kitömik velük a klientúrát aztán tovább lépnek, jöhet a következő. A okát értem, de következetes, kitartó koncepció nélkül és igazán eredeti, jó művészek nélkül nem is kell számítani átütő sikerre. Ez van.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: