Csak a régi reflex, Bukta újra és újra.

A szocializmusnak nevezett diktatúrában nőttem fel. Utáltam, gyűlöltem, az összes Paprika Jancsit kiröhögtük, Lázár elvtárstól Pozsgai elvtársig, mindegyiket. Bohócok voltak, hazudtak éjjel és nappal. Húsz évet jósoltak, hogy utolérjük az “imprialistákat” azaz a nyugatot, ami már akkor is erősen hanyatlott. Baráti beszélgetésekben, társaságban mindenki ellenzéki volt, mégsem történt soha semmi, egy-egy március tizenötödikét kivéve, de azok is elszigetelt, sehová sem vezető ugra-bugrák voltak. Miközben az ország nagyobbik fele “ellenzékben” volt, az MSZMP tagsága egyre csak dagadt. ‘986- ban már közel egymillió tagot számlált a párt. Az emberek élni akartak, létezni és érvényesülni egy diktatúrában, sőt éppen annak ellenére. Lehet ezt gerinctelenségnek, megalkuvásnak nevezni, de be kell látni, hogy a többség nem forradalmár. A nagy többség nem dacol, nem harcol, hanem megpróbál alkalmazkodni, túlélni és fennmaradni. Az a világ, ami itt szépen lassan kiépül, sokaknak már nagyon is ismerős és a többségnél működésbe lépnek a régi reflexek. Gerinctelenség? Megalkuvás?- vagy csak beletörődés abba, hogy láthatóan nincs alternatíva? Marakodó, vízió nélküli, erőtlen, koncepciótlan csapatok, csapatocskák egymással vívják siralmas kisszerű harcaikat. Mit gondol erről az átlag ember? Hogy ez nem lehet más mint bukta, minden marad ahogy van, vagy még úgy se. És akkor az átlag ember elkezd igazodni, helyezkedni, mert élni akar, létezni és nem akar dacolni, mert nem forradalmár, nem harcos, csak egy egyszerű polgár, aki nem lát más alternatívát, de neki akkor is – minden körülmények között – gondoskodnia kell saját magáról és a családjáról, már ha van. Miért is vagyunk ennyire kiakadva?  Csak azért, mert valaki visszatért oda, ahová egyszer már belépett és ahonnan egyszer csak kilépett? Valószínű, hogy a távozását élte meg tévedésként és most korrigált a saját szempontjai szerint. Attól még nem lett rosszabb művész, mint volt és a munkáit sem kell átértékelni. Ha olyan rendkívüli nagy formátum volt egy éve – amikor kilépett – akkor most mitől lenne rosszabb, mert újra belépett? Tévedés lenne azt gondolni, hogy valaki elvesztett egy katonát, meg se nyerte, se ez, se az. Csak élni kell, túlélni és alkalmazkodni. Nem mindenki harcos, forradalmár, van aki csak egy egyszerű művész, aki a biztonságot keresi- vagy itt vagy ott. Valahol. Csak a felszínen kell maradni. Ilyen egyszerű az ember és ebben nincs semmi szokatlan, se különleges. És ha majd újra kilép, abban se lesz.

  1. Jónás Tamástól kaptam egy mondatot. Kenyérért szabad kurválkodni, kalácsért nem.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: