30 000 000 000 azaz harminc milliárd

A kilencvenes évek óta sokan küzdöttek azért, hogy a magyar festészetet ismertté tegyék a világban, hogy jó minőségű művek kerüljenek rangos külföldi gyűjteményekbe, múzeumokba. Legutóbb a D’Orsey-ba sikerült bejuttatni egy Rippl-Rónait. Egy magyar festő együtt a legnagyobbakkal. Idáig azt gondoltuk, hogy ez az igazi siker, erre van szükségünk illetve erre van szüksége a magyar művészetnek. Az MNB most úgy tűnik, itt is feje tetejére állítja a világot. Ennyi pénzből brutális mennyiségű magyar műtárgyat lehet “visszaszerezni”. 30 milliós árszinten 1000 művet. Igaz, ahhoz, hogy egy Francis Bacont kifizessünk, még egy kicsit hozzá kéne tolni, ha a nemrég 35 milliárdért eladott triptichont vesszük alapul. Eszetlen és felesleges pénzszórásnak gondolom az egészet, nem beszélve arról, hogy az ügyletek felvethetnek némi gyanút, hogy ebből a keretből nem kevés a közreműködők zsebébe fog vándorolni. Persze erről szól a műkereskedelem. Ha jól értettem, akkor az MNB ezt befektetésnek is szánja. Na, akkor különösen rossz szegmenst sikerült kiválasztani. Azonban ha az MNB felismerte, hogy a művészet érték és erre hajlandó jelentős összeget áldozni, akkor lenne egy-két tippem, hogy hol kéne ezt a pénzt elkölteni.

1.  Vásárolni jelentős vagy a jövőben- a nemzetközi piacon – várhatóan felértékelődő kortárs műveket, hogy a szegényes Ludwig – gyűjteményt vagy a Szépművészeti szerény  kortárs anyagát nemzetközi színvonalra emeljék. Valószínű, hogy befektetésnek ez lenne a legértelmesebb elképzelés. Mert itt várható a legnagyobb értéknövekedés, ráadásul függetlenül a magyar piaci viszonyoktól. Az MNB – ha befektetésként is kezel valamit- akkor gondolom, hogy értéknövekedésre számít és olyan területet választ, ami megfelelő likviditással is rendelkezik. Harmincmilliárdnyi magyar műtárgy minden lehet, csak likvid nem. Hol lehet ezt értékesíteni? Sehol. Pláne, ha olyan nagyszerű a gazdasági helyzet, mint most. Illetve, sztornó az egész megjegyzés, ha a “befektetés” nem egyéb csak PR, azaz csak egy jól hangzó kijelentés.

2. A magyar kortárs gyűjtemények számára vásárolni honi művészeinktől, akik egyébként is az életben maradásért küzdenek. Nem beszélve arról, hogy az állami intézmények vásárlásra, a fenntartó magyar államtól, nagyjából nullát kapnak erre a célra. A legkiválóbb darabok magángyűjteményekbe vándorolnak, ami nagyszerű dolog, de azért az sem elhanyagolható szempont, hogy a Magyar Nemzeti Galéria csak siralmasan szegényes anyagot képes kiállítani, egyszerűen azért, mert nincs miből fejleszteni a gyűjteményét.

3. Állítólag – azért állítólag, mert itt semmi sem biztos, holnap lehet az ellenkezője is – a közgyűjteményekből vissza szándékoznak adni jelentős számú műtárgyat jogos tulajdonosaiknak. Ezek érzékenyen érintik majd  a közgyűjteményeket. Lehet, hogy ezeket a műveket sem lenne érdektelen itt tartani. Persze, ha igazán nem áll szándékukban visszaadni tulajdonosaiknak, ahogy eddig az elmúlt 20 évben sem volt erre  kormányzati szándék, akkor ez az ötlet sztornó.

Dicséretes ez a 30 milliárd, csak nehogy a magyar művészet Paks II-je legyen belőle.

  1. Megvalósításra érdemes tanács…
    Rajtam kívül meg elolvassuk itt páran,
    DE
    nem kéne ezt terjeszteni ? Eljuttatni az illetékeseknek ?
    meg akkor is ha a kukában landol….sose lehet tudni, hogy valaki, a döntéshozók között nem kezd el egyszer, ennek hatására gondolkozni

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: