Archive for the ‘ műgyűjtés ’ Category

A piac hegymenetbe kapcsol?

 

A Virág Judit Galéria igazán sikeres aukciója után most az a kérdés, hogy egy szerencsés csillagállást vagy egy fordulat kezdetét láttuk-e. Régen nem látott árak és igazi meglepetések voltak az árverésen, a legnagyobb talán Vaszary: Nő virágos kalapban című munkájának 40 000 000 azaz negyvenmilliós ára. Ez a fénykorban is kiemelkedő ár lett volna. Több olyan mű kelt el igazán rangos áron, amelyek egy ideje már kínlódtak a piacon, most mégis sikerült szerető gazdára találniuk. Jó volt látni ismét olyan – ráadásul sikeres- műveket, amelyek valamikor a Blitz Galéria kínálatából kerültek budapesti gyűjteményekbe. Két Gulácsy mű, közülük a Firenzei lány az egyik legérzékenyebb és legszebb munka, amely egykor a Blitz tulajdona volt. Mednyánszky, itt Uszályok címmel indult képe, a párás ködös rakpart, kedvenc képem volt a legnagyobb magyar festőtől. Szinyei Merse kedves kicsi tájképét, ha jól emlékszem, egykor Szinyei Merse Rózsi kapta ajándékba, ezért is  Csipkerózsika a címe. Be kell vallanom, igen jó érzés látni, hogy amit valamikor tőlem vásároltak gyűjtők, az ma is komoly érték, és a tulajdonos nem átkoz azért, hogy mit és mennyiért varrtam a nyakába. És igazolva látom azt a hitvallásomat, miszerint a galériás felelősséggel tartozik azért, amit valaha elad vagy eladott. Egyébként, most decemberben a Blitz-ben – ahol a másodlagos kortárs piac megteremtésén dolgozunk – mi magunk is a piac élénkülését tapasztaltuk, természetesen  ezt egy másik számrendszerben, de mi mindig szerettünk a jövőért dolgozni, a MEO-ban is és a Blitz-ben is. Most már csak egy igazán sikeres Kieselbach aukció kellene ahhoz, hogy elmondhassuk, a műkereskedelemben tényleg vége a válságnak, legalábbis a festménypiacon. Egyúttal elindulhatunk felfelé, remélve, hogy mindenki levonja az elmúlt évek tapasztalatait és nem csak az árak, de talán a bizalom is helyreáll, amin lenne mit javítanunk. Igen, így többes számban, mert a piac bizalmát közösen kell visszaszerezni, szem előtt tartva, hogy vannak közös szakmai érdekeink, a konkurenciaharc csak ezek után következhet. Van az a bizonyos sztori a ventilátorral, ami mindenkit összefröcsköl, nem kéne többé belepiszkítani. Hát így, egy új hajnal reményében.gulacsy_lajos-firenzei_lany_1904-45._aukcio_139

AUKCIÓ

Folytatjuk a “harcot” a másodlagos kortárs piac megteremtéséért. Nagyon kedvező kikiáltási árak limitek nélkül. Az aukció katalógusát itt lehet megtekinteni:  http://www.blitzgaleria.hu/show/

Aukcio_december3

Megint bukta, így kisbetűvel.

Bejegyzés a londoni buktáról, amit a Sotheby’s-nél sütöttünk. Hogy miért többes számban? Azért. Londonban a november 25-i aukción szereplő magyar képek közül egyet sem sikerült értékesíteni mi több, egyetlen licit sem volt a teremben. Magyarázat persze megint van és ismét a szokásos, mindenki tökfej csak mi nem. A New York-i Fehér Laci kép bukása után 7 évvel az aukciósház ismét beválogatott magyar kortárs képeket egy árverésére, de valószínű, hogy  már meg is bánták. Lehet várhatunk megint vagy 7 évet, hogy újra sanszot kapjunk. Hibázott a ház is, például Bak Imre “Kitörés” című képét fejjel lefelé reprodukálták, de nem a Sotheby’s-t  akarom kritizálni, hiszen egy kicsivel jobban tolják ezt a témát mint mi. Kérdezhetném azt is, hogy Aczél Ilona hogy kerül egy ilyen válogatásba, de Korniss Dezső neve se mondhat sokat a közönségnek. Az a helyzet, hogy a magyar kortárs művészet szinte teljesen ismeretlen a nemzetközi aukciós piacon. Ebből az következik, hogy nem is lesznek vételek csak azért, mert valaki elismert festő Magyarországon, még akkor se, ha a művek színvonala megüti a nemzetközi mércét. Az árakat meg kell “csinálni”. Nem bukhatnak meg munkák, különösen nem mindjárt az első alkalommal. A képeket meg kell vásárolni vagy fogalmazhatok sarkosabban is vissza kell venni, annak vagy azoknak, akiknek ez jól felfogott üzleti érdeke, a galériásnak – már ha van a művésznek ilyen – ha nincs akkor a művésznek, a  gyűjtőknek, akiknél komoly anyag van felhalmozva. Igen, ez manipuláció, de ez egy ilyen műfaj. Damien Hirst és minden más sztár is így született. Ez így működik. Aki ezt nem érti vagy nem akarja érteni az kívül marad. Fájó, hogy most mi magyarok maradunk kívül, és várhatóan megint egy jó időre. Amatőrök vagyunk és általában hétfőn csak a keddel foglalkozunk. Nincs távlatos gondolkodás, nincsenek víziók csak a pillanatnyi profit számít. Ezért szeret a művész független maradni, mert az eladások bevétele teljes egészében nála marad, nem kell osztozni a galériással. Látszólag így is el lehet lavírozni, de ilyenkor derül ki, hogy így mégsem lehet várat építeni, ez így csak a perifériára elég. Ez a kudarc nem csak azé a pár művészé, aki most megbukott, hanem az egész magyar palettáé. És nem csak a művészeké, hanem a gyűjtőké is, akik hittek bennük. Képtelenek vagyunk közös érdekek mentén gondolkodni, pláne cselekedni. Persze miért lenne ez a terület más, mint minden egyéb ebben a hazában.

60-ból huszonkettő

Ez most tulajdonképpen egy rövid pr cikk vagy nevezhetem meghívónak is. A cím feloldása elég egyszerű, bár számomra szinte hihetetlen, hogy tényleg őrülten rohan az idő. Egyszerre ünnepeljük születésnapunkat, a Blitz és én. A galéria 1991 november 2.-án indult és én is halottak napján láttam meg a napvilágot. Hatvan évemből huszonkettőt galeristaként töltöttem. Szeretem a művészetet, nem tagadom, nehezen lennék meg nélküle. És azt sem tagadom, hogy van bennem némi küldetéstudat. Ezért is mentem – s megyek ma is – sokszor szemben a fősodorral. Szeretem, ha jól megy az üzlet, de soha sem a pénz motivált, igyekeztem mindig előre mutatni, a lehetőségekhez képest igényesen, teljes odaadással. Ezért lett a Blitz és ezért született meg a MEO is. Visszatekintve, (azt hiszem, ezt először teszem életem során) sok fantasztikus dolog történt velem és talán sikerült valamit hozzátennem az elmúlt huszonkét évben a műkereskedelem és a kortársművészet sztorijához Magyarországon. Huszonkét év alatt rengeteget láttam, fantasztikus művek fordultak meg a kezeim között a Blitz-ben és a MEO-ban is. November 4-étől – két héten át – egy válogatás lesz látható a Blitz Galériában azokból a XIX. és XX. századi modern művekből, amelyek a Blitz Galéria közreműködésével kerültek nagyszerű gyűjteményekbe. Igyekeztem színesen válogatni, olyan munkákat, amelyeket valamiért különösen szerettem és szeretek  mind a mai napig. Bár nem vagyok és sosem voltam gyűjtő, azért örülök, hogy másokban viszont megvan ez a szenvedély, hiszen ha nem lennének, most én sem tudnám megmutatni huszonkét év történetének legalább egy szeletét. Köszönet a gyűjtőknek, akik odaadják gyűjteményük becses darabjait, hogy egy furcsa, színes válogatásban bemutathassuk mindenkinek, aki ellátogat a huszonkét éves Blitz Galériába.

A kortárs műkereskedelem is egy piac

Tetszik, nem teszik, a Blitz Galeria továbbra is szerepeltet kortárs műveket az aukcióin. Sokan szeretnék, ha ez nem így lenne. Utálják a szabad piacot, amit egyesek esetben meg is értek. De úgy tűnik, hogy egyelőre még ezekben a forradalmi időkben sem számíthatnak a művészek hatósági árakra. Az a helyzet, hogy a kortárs piac ha lassan is, de mégiscsak szélesedik és ahogy ez ilyenkor lenni szokott – a termelő szektor legnagyobb bánatára – megjelennek az eladók is. Tudom, az lenne az ideális művész szemmel,ha csak vevők lennének. De ha csak a természetes halálozásra és a tékozló örökösökre gondolok, mindig lesz áru a piacon. Az már szinte szentségtörésnek számít ha valaki azt gondolja, hogy amit tavaly vett, azt már nem szereti, sőt Isten ments, de megutálta, mert már nem szereti a pirosat vagy kéket. Valamiért az van a fejekben, hogy azokat az árakat, amelyeket a galériák, de még inkább a művészek “megálmodnak”, azt szentségtörés, aljasság, inkorrektség egy aukción alulmúlni, azaz a másodlagos piac szíveskedjék az ő galériás áraikat igazolni. De a piac szabad és a kereslet meg a kínálat és a pillanatnyi hangulat, a gazdasági helyzet, a jövőkép és még sok minden más is befolyásolja az árakat, már ha tartózkodunk a piac manipulálásától. Azt olvastam ma egy cikkben Bak Imrétől, hogy a másodlagos piacnak akkor van értelme, ha van elsődleges. Ahol a művészek a műveikből élnek, ott kell lennie elsődleges piacnak, hiszen nem a föld alapú támogatásaikból fizetik a számlákat, hanem az eladásaikból. Ja, csak hogy ezek nem nyilvánosak és a műterem falai közti üzletkötésekről nincs tudomása a nagyközönségnek, úgyhogy ne tessék rajtuk számon kérni, hogy nincsenek tisztában az árakkal – honnan lennének. Egyébként az árak védelme vagy “megcsinálása” sem idegen a műkereskedelemtől. Ezért is csatlakoznak művészek galériákhoz. Ha egy, a galériához tartozó művész munkája felbukkan egy aukción, akkor a galéria megvédi az árakat. Nem engedi, hogy alacsony áron idegen kézbe kerüljön a munka. Addig licitál, amíg úgy látja, hogy az ár megfelelő, ha ezt a szintet nem éri el a licit, akkor ő lép fel vevőként. Persze a magyar galériák  tőkeszegények ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni, de az nem kerülne pénzbe, hogy saját klienseik figyelmét felhívják arra, hogy ott ( egy aukción) kedvező áron hozzájuthatnak egy-egy munkához. Ne adj Isten, több kliens már üthetné az árakat felfelé. De nem, inkább leszólják a melót, minthogy ajánlják, mert azt gondolják, ha ott nem vesz, akkor majd náluk költi el azt a kis pénzt. Ez a nagyvonalúság hiánya, tipikusan magyaros, ostoba. És ez többet árt, mint használ. De nem hiszem, hogy ezt bővebben ki kéne fejtenem. A mai magyar kortárs műkereskedelem “retteg minden kortárs aukciótól” (Bak Imre). Miért is? Mert nem igazolja vissza a szabadpiac az áraikat. Szerintem nem is kell, csak egy bizonyos szintig. Senki nem gondolja azt, hogy ha ma megvesz egy munkát, azt holnap veszteség nélkül el tudja adni. A hangsúly az arányokon van. A félár szerintem ma egész jó, de ha tizedárért sem kell, akkor azért ott már lehet némi probléma az árképzésénél. Egyébként Magyarország nem teljesít jobban és szarabbul élünk, mint bármikor, tehát most aztán végképp ne tessék a tulajdonosokon számon kérni, ha eladnak akár ár alatt is bármennyiért, mert a szükség úgy hozta. Egyébként is a kortárs árképzés varázslat és meggyőzés kérdése. Nagyobb összegekbe fogadnék, hogy a ma sztárolt barkácsművészek egy ruppót se fognak érni hosszú távon, printeket, videókat el lehet felejteni.  Az árakat nem a kurátorok fújják hosszútávon, hanem a műkereskedelem. Végső soron pedig a közönség, akik a kulturált, jól informált világpiacon épphogy lemásztak a fáról, azaz az impresszionistákról. Akkor itt a Kárpátok ánuszán, mit is várunk egy kettéfűrészelt Toshiba bicepsz-rádiótól, vagy új kedvencemtől, a két AKAI magnótól, amelyik azt ismétli, hogy egy kettő, egy kettő?  Azt az illúziót kergetni, hogy majd felkap minket a nyugat, kár lenne hinnetek. Öröm, hogy egyre többen próbálják tolni a magyar kortársművészet szekerét a nagyvilágban, akár kényszerből, akár küldetéstudatból, mindkettő igazán jó dolog. Túlzott elvárásaink azért ne legyenek, itt is jót tenne a józanság, a helyes és reális értékítélet, akárcsak az élet egyéb területein a mai Magyarországon. És még egy megjegyzés az árakhoz: egy fiatal kortárs festő – minden referencia és szakmai múlt nélkül – egy 150 X 200 olaj vászon képért, ma egy kórházi orvos 4-5 havi fizetését kéri. Lehet vitatkozni az árakon, de a művészeti szcénát a kulturált középosztály feladata életben tartani. Ezt ilyen árszinten egy elszegényedett ország értelmisége képtelen teljesíteni. És a dolgok itt kezdődnek. Lehet elmélkedni, miért nincs piac és miért nincsenek gyűjtők? Az orvosok szegények vagy a művészek drágák? Mindegy, az élet (a piac) előbb- utóbb úgyis összefésüli őket. A Blitz Galéria minden hónap első keddjén árveréseket rendez. Várjuk a műveket, forduljanak hozzánk bizalommal.

Blitz must go on

Megnyitottunk. A Blitz végre megtalálta végleges (remélem) helyét. Vége a fúrás faragásnak, lehet a művészetre koncentrálni. Nem csak képzőművészet, de zene, színház, irodalom, iparművészet is szerepel a tervek között. Szeretnénk a kortárs művészet kedvelőinek táborát mind nagyobbra dagasztani. Elindítunk egy beszélgetés sorozatot, ami a kortárs irányzatokat járja körbe. Az első este szeptember tizedikén, kedden 7 órakor a monokróm festészetről szól. Minden fontos kérdést igyekszünk megválaszolni és számítunk a hallgatóság aktív részvételére is. A kortárs művészet elutasítottsága nagyrészt a nemtudásnak köszönhető. Ezért fontos az ismeretterjesztés, azért, hogy bennfenteseket neveljünk az érdeklődőkből,de a kívülállókból is. Aki még nem járt nálunk kérem jöjjön el, igérem nem okozunk csalódást.

az esemény facebook oldala: http://www.facebook.com/events/652354128116711/?ref=22

The show must go on!

meghívóau1

%d blogger ezt kedveli: