Posts Tagged ‘ Boldi ’

A kortárs piac gyakorlatilag sem szűnt meg

Az Artportál Faur Zsófiával készült riportját olvasva, ma remegve mentem be a galériába. A cikkből tudtam meg ugyanis, hogy a kortárs piac gyakorlatilag megszűnt. Úr Isten, mi történhetett? – merthogy tegnap még volt piac. Sőt, decemberben úgy tűnt, legalább is nekem, hogy kezdenek a dolgok beindulni. Én a cikkel ellentétben nem adnék listát az eladásokról, mert ezt üzleti titoknak tekintem. Azonban mérhetetlenül károsnak és ostobaságnak gondolok egy olyan nyilatkozatot, ahol a pék azt kommunikálja, hogy nincs többé kenyér. Akkor minek tetszik még mindig fűteni a kemencét? Lehet persze, hogy az ott sütött kiflit, zsemlét már nem veszik az emberek, de nem biztos, hogy azért, mert teljesen leszoktak róla – még az is lehet, hogy másik pékséget látogatnak. Azt is értem, hogyha valakinek itt nem megy, akkor külföldön próbálkozik. És ha ott olyan nagyon sikeres, akkor ott is marad. Amerikásként egyébként is régi szokás a hazait fikázni. De a lényeg, hogy a személyes tapasztalat az egy dolog, bár nem biztos, hogy általánosítható. Mindenesetre ez így meglehetősen kártékony volt. Azonban úgy illik, hogy gratuláljak Hur Kyung-Ae eladásához és külön a Boldi rollerhez. Ez utóbbival kapcsolatban különösen örülnék, ha az MKB Váci utcai székháza mellett álló példányt sikerült volna eladni, mert – a Rikkancs mellett – ez az egyik olyan köztéri szobor a városban, amelyet különösen utálok és fertelmesnek tartok. Még sosem voltam Miamiban, de az ottani ízlésről pont azt gondolom, innen a távolból is, hogy nekik bejön a gránit roller. Na ez az, a jó kereskedő kiszolgálja a vevőit, igény szerint.

%d blogger ezt kedveli: