Posts Tagged ‘ Keserű Ilona ’

Ilona drága Ilona

Bevallom, most először lehet, hogy elfogult vagyok. Szeretem Keserű Ilonát, mint művészt és mint embert is. Mert embernek is olyan, mint a festészete, tiszta, világos, színes. Majdnem két éve már, hogy utoljára találkoztam vele. Mesélte, hogy nem tud ecsetet venni a kezébe és kézzel fest, és azt is, hogy ez milyen izgalmas új kaland. Akkor még a hatalmas Falk Miksa utcai galériában voltam és felajánlottam, hogy szívesen kiállítanám az új képeit. Azt mondta, még neki is  nagyon friss és új ez az egész és egyelőre még nem szeretné megmutatni a munkákat, még érnie kell a dolognak. Most azt is bevallom, hogy életemben először irigylem a Kieselbach Galériát ezért a kiállításért, mert gyönyörű. Ilyen egy igazi művész, aki képes saját életművét továbbgondolni és átírni egy új gesztusrendszerbe, mintha kortalan lenne, mintha az idő számára nem létezne. Mindig megújulni, frissnek maradni, nem törődni térrel, idővel, a piaccal, csak a belső késztetéssel. Figyelve a korra és másokra, de függetlenül és szabadon, megőrizve és mégis megújítva a kérdéseket és a válaszokat. A színkör, az emberi rasszok bőr színei, a népi motívumok mind, mind ott vannak most is, csak más módon szólalnak meg a vásznakon, az emberi kéz vibráló gesztusaiként. Jó egyszerre látni az új képeket és az előzményeket, gyűjtőknek és a festészet rajongóinak egyaránt. Nyilvánvalóvá válik az út, az irány, amit kijelöl magának a művész. Pedig nem egy életmű- kiállításon vagyunk, ez annál sokkal izgalmasabb, egy olyan váltás, változás reprezentációja, ami mindenkinek tanulságos, még talán a festőnek is, hiszen ő is csak ilyen alkalmakon szembesül a folyamattal. Csak olyan tiszta, emberi álláspontról lehet egy ilyen életművet létrehozni, amilyen Keserű Ilonáé.  A divatra, a bevételre koncentrálva és azok közt sodródva, soha. Csak az a jó művészet, amikor a festő magát festi, a saját képét transzponálja a vászonra. És ez a kiállítás ezt a hozzáállást reprezentálja, kristálytisztán, világosan. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg (nem fizetett hirdetés) a festészetet szerető és a festészet halálát hirdetőknek egyszerre. Itt a bizonyíték, a festészet él és virágzik, Keserű Ilona képei által. Is.

Keserű Ilona: Cangiante hangok 2011

A kibogozhatatlan gubanc

Mi a magyar? címmel nyílt kiállítás a Műcsarnokban a múlt héten. A cím izgalmasnak tűnt. Kíváncsi voltam, hogy a “magyarkodó” kurzus Műcsarnoka mit válogat egy ilyen kérdés köré. Egy kiállítás szükséges feltétele, hogy műveket rendezzünk egy térbe, de nem elégséges feltétele annak, hogy egy jó kiállítást hozzunk létre. Szokásomtól eltérően még a szövegeket is elolvastam, annyi legalább pozitív, hogy ezek érthető magyar nyelven íródtak és nem a gyűlölt művészettörténészi törzsi nyelvjárásban. Csak sajnos nem értem, hogy miről szól a kiállítás, a magyarázatok ellenére sem. Valami olyasmit vártam volna, mint Kovách Gergő és Péli Barna: Mátyás és Tinódi”-ja vagy ugyancsak tőlük, Kotormán Norberttel kiegészülve, az “Attila most” vagy a mindig következetes Gerber Pál jól értelmezhető, mégsem direkt munkái. Itt körülbelül vége is. Nem állítom, hogy nincsenek jó munkák ezeken kívül is, csak nem értem, hogy miért vannak itt. Vagy ha érteni akarnám, akkor olyan direkt értelmezések kerekednének, amelyek a ciki határát súrolják. Nem értem ebben az összefüggésben az általam nagyon kedvelt Keserű Ilonának a gubancát (Ja! Lehet, azért mert gubanc van?) Vagy hogy miért van itt Fehér László? És azt sem értem, hogy miért kerülnek a falra olyan direkt zsengék, mint Csiszér Zsuzsi piros-fehér- zöld kezű portréja. Vagy a kiváló Erdélyi Gábor “Verejték” című narancs színű munkája 2001- ből, ami szintén meglehetősen egyszerű és direkt értelmezésre ad lehetőséget vagy értelmezhetetlen. Lehet persze, hogy ez csak egy reprezentatív válogatás akar lenni a lehetséges munkákból, de akkor a cím nem stimmel ( viszont ütős) és akkor az sem, hogy sok jó művész és munka kimaradt, mások viszont indokolatlanul túlreprezentáltak. Például Szurcsik József, akitől ezek a legjobb munkák, amit valaha láttam, csak megint nem értem a miértet. Ugyanakkor a szándékot , hogy létrejöjjön egy kiállítás “Mi a magyar?” címmel, egy olyan társadalmi káoszban, amiben jelenleg élünk, csak üdvözölni lehetne, ha sikerült volna létrehozni, de nem sikerült. Vagy a bátorság hiányzott, vagy szélesebben kellett volna meríteni, de sokkal inkább azt gondolom, sőt majdnem biztos vagyok benne, hogy a művek hiányoznak. A “mi a magyar” kérdése politikai kérdés és ma Magyarországon csak elvétve van politikus művészet. Ez a kiállítás sem az. Jellemzően szépelgés és megélhetési műtárgy-gyártás van. Ebből pedig nehéz egy igazán erős, tökös anyagot összehozni. A mai magyar képzőművészetnek fájdalom, de nincsenek Ganxstái sem Tankcsapdái: Mi a fasz van veled Magyarország?

Kovách Gergő, Péli Barna, Kotormán Norbert: Attila most 2012

Vasarely Go Home

A Skála Kópé jutott eszembe Andreas Fogarasi kiállításán, a Trafóban. Pontosabban, a Kópé dalocskája, ami a  reklámspothoz íródott:      “Bemegyek, kijövök, de milyen jóóól kijövök, ha bemegyek.”  Tömören ennyi. Hosszabban: Kíváncsi voltam, hogy  a Velencei Biennálén 2007-ben látott, Anya Oroszlán díjjal kitüntetett, azonban általam nullára értékelt kiállítása után, mivel lep meg a művész. Nem lepett meg. Ugyanúgy a semmit akarják eladni a nézőnek művészet gyanánt, mint Velencében.

A kiállítás

Az installáció röviden: a kiállítótérben  márvány lapokra ragasztott korabeli fényképek Vasarely 1969 -es műcsarnokbeli kiállításának megnyitójáról, és egy dokumentumfilm, amit egy plazmaképernyőn nézhetünk a márvány lapok mögött. A filmen a Vasarelly kiállításról és Major János tiltakozó akciójáról (a megnyitón egy apró táblácskát mutogatott titokban, amin a Vasarely Go Home felirat volt olvasható) beszél Perneczky Géza, Beke László, Keserü Ilona, Maurer Dóra és a kor egyik kultúrjanicsárja, Bereczky Loránd. A kiállítás az olyan, amilyen. Null koma null, mondanák műkorcsolya nyelven. Ami igazán megrázó, az a bla-bla, amit köré kerítenek. Elolvastam a fénymásolt ismertetőt. Számomra elképesztő, hogy a semmiről mit képesek összehordani. Hogyan próbálják a szart arannyá transzmutálni. A sajátos, belterjes nyelv, amit nem ért a látogató, nem segít, nem magyaráz, hanem elidegenít. A néző vagy magáról gondolja, hogy hülye vagy erről az egészről. Sírni való, hogy miért nem lehet művészetről érthető, hétköznapi nyelven beszélni. Persze, értem én a problémát. Ha nincs művészet, akkor nincs is mit mondani. De valamit mégis csak muszáj, így aztán olyan szövegek születnek, mint ez: ” A fehér Macael márvány anyagú tárgyak státusza pedig valahová az épületsarok, a jel, az építészeti modell, a díszlet, a pajzs és a paraván közé pozicionálható” Mi van? Édes Istenem.  Kit érdekel, hogy a márvány burundi vagy macael és hogy mi közé kell pozicionálni?  No, akkor most én is megpróbálom “pozicionálni” a dolgot :  a fotókat két összeragasztott, márvány konyhai munkalapra applikálta a művész, amit  a tablók mérete is igazol  ( kb 150 cm magasak), valószínű, hogy Andreas nem kapott a Praktikerben hosszabb márványlapot, ezért sajnos a képeket csak a pigmeusok tudják kényelmesen nézni, az európai rasszoknak le kell hajolni, ha kíváncsiak. Tovább. ” A kiállításon szereplő márványfalak a nézők felé irányuló pajzsok valóságos hadát hozzák létre, míg a kivágott logók pedig áttekintést engednek a látogatónak”  Röviden: ahol luk van a falon, ott át lehet látni. Ez pontosan így volt a Rómain a női kabinokkal is, csak ott a lukon túl volt mit nézni. Ennek ellenére a kiállítást érdemes megtekinteni és elolvasni az ismertetőt. Tanulmányként ajánlom, nem mint élményt. Sajnos ma egész kurátor seregek hülyítik egymást világszerte, kölcsönösen támogatva egymás kegyeltjeit. Közben szponzorok pénzét szórják számolatlanul, szánalmas “művekre”. A törzsi nyelv sem véletlen, a meggyőzés eszköze. Van, aki azt meri mondani nekik, hogy egy szót sem ért abból, amit összehordanak? Nincs és amíg nem lesz, addig még sok szart fognak eladni művészetként. Végezetül bevallom, hogy a dokumentumfilm tetszett. Igaz, ez sem a művész érdeme, hanem a szereplőké.

%d blogger ezt kedveli: