Posts Tagged ‘ MEO ’

A piac hegymenetbe kapcsol?

 

A Virág Judit Galéria igazán sikeres aukciója után most az a kérdés, hogy egy szerencsés csillagállást vagy egy fordulat kezdetét láttuk-e. Régen nem látott árak és igazi meglepetések voltak az árverésen, a legnagyobb talán Vaszary: Nő virágos kalapban című munkájának 40 000 000 azaz negyvenmilliós ára. Ez a fénykorban is kiemelkedő ár lett volna. Több olyan mű kelt el igazán rangos áron, amelyek egy ideje már kínlódtak a piacon, most mégis sikerült szerető gazdára találniuk. Jó volt látni ismét olyan – ráadásul sikeres- műveket, amelyek valamikor a Blitz Galéria kínálatából kerültek budapesti gyűjteményekbe. Két Gulácsy mű, közülük a Firenzei lány az egyik legérzékenyebb és legszebb munka, amely egykor a Blitz tulajdona volt. Mednyánszky, itt Uszályok címmel indult képe, a párás ködös rakpart, kedvenc képem volt a legnagyobb magyar festőtől. Szinyei Merse kedves kicsi tájképét, ha jól emlékszem, egykor Szinyei Merse Rózsi kapta ajándékba, ezért is  Csipkerózsika a címe. Be kell vallanom, igen jó érzés látni, hogy amit valamikor tőlem vásároltak gyűjtők, az ma is komoly érték, és a tulajdonos nem átkoz azért, hogy mit és mennyiért varrtam a nyakába. És igazolva látom azt a hitvallásomat, miszerint a galériás felelősséggel tartozik azért, amit valaha elad vagy eladott. Egyébként, most decemberben a Blitz-ben – ahol a másodlagos kortárs piac megteremtésén dolgozunk – mi magunk is a piac élénkülését tapasztaltuk, természetesen  ezt egy másik számrendszerben, de mi mindig szerettünk a jövőért dolgozni, a MEO-ban is és a Blitz-ben is. Most már csak egy igazán sikeres Kieselbach aukció kellene ahhoz, hogy elmondhassuk, a műkereskedelemben tényleg vége a válságnak, legalábbis a festménypiacon. Egyúttal elindulhatunk felfelé, remélve, hogy mindenki levonja az elmúlt évek tapasztalatait és nem csak az árak, de talán a bizalom is helyreáll, amin lenne mit javítanunk. Igen, így többes számban, mert a piac bizalmát közösen kell visszaszerezni, szem előtt tartva, hogy vannak közös szakmai érdekeink, a konkurenciaharc csak ezek után következhet. Van az a bizonyos sztori a ventilátorral, ami mindenkit összefröcsköl, nem kéne többé belepiszkítani. Hát így, egy új hajnal reményében.gulacsy_lajos-firenzei_lany_1904-45._aukcio_139

NEMMA, és ennyi?

A Magyar Művészeti Akadémia Rákosi-időket idéző helyzetbe hozása, a kritikán aluli elnöki megszólalások, az ezermester színvonalon alkotó “művész” elnök Fekete György személye, aki Hofmann Rózsai magasságokba emelkedett és az ezek miatt kirobbant felháborodás szinte mindenki előtt ismert, akit egy kicsit is érdekel a magyar művészet. Hogy van e kompetenciám állást foglalni ezekben az ügyekben az lehet, hogy nem mindenki számára egyértelmű. Nem végeztem művészettörténet szakon, sőt a kulturális antropológiát is abbahagytam, de még a vallásbölcseletet sem fejeztem be. Igaz, azt gondolom, hogy művészettel foglalkozni különösképp nem segg kérdése, egészen más szervek szükségesek hozzá, melyek alul működését húsz év görcsöléssel se tudja senki helyettesíteni. Több mint húsz éve tolom ezt a “bizniszt”, ami elsősorban nem üzlet volt számomra. Voltak sikereim és bukásaim is ez idő alatt, azaz van elég tapasztalatom. Ráadásul mindig a “terepen” dolgoztam, a magam szakállára és kockázatára hoztam döntéseket. A MEO kapcsán meglehetősen közel kerültem az állami kesze-kusza útvesztőkhöz is. Ezek után feljogosítva érzem magam, hogy véleményt formáljak egy olyan ügyben, amiről szinte mindenki egyetértően azt gondolja, hogy ez így nem mehet tovább. Fejétől bűzlik a hal, nem Fekete György, nem az MMA a probléma, a Vezér fejében ez a katyvasz van kultúrpolitika címen belinkelve. Kész, slussz-passz. Ezen lehet keseregni, meg szavanként kifilézni cikkeket, megszólalásokat, fikázni MMA tagokat, de csak egymás idegeit borzoljuk, feleslegesen. Ha valami javíthat a helyzeten, az a Nemes Csaba-féle direkt vonal lenne, de hogy mennyire aktív a szakma, azt jól szemlélteti, hogy milyen kevesen hajlandóak bármiféle akcióban részt/szerepet vállalni. (Hajrá Csaba!) Petíciókat írogatni, napokig fogalmazgatni, ha tetszik nyomj egy like-ot, de sokan vagyunk, túrót sem ér. Arra jó, hogy a hagyományokhoz híven egyesek, mint jó politikusok, hirtelen az élre ugorjanak, mintha egy szakmát képviselnének. A közel ötezer fős MMA botránya fb csoport, egy napokig formálódó petíciótervezetre tizenegy darab like-ot nyomott. Vagy nem tetszett vagy – amit inkább gondolnék –  szinte senkit se érdekelt. Egyébiránt a feltenni szándékozott kérdéseket csípőből meg lehet válaszolni a hatalom észjárásának ismeretében, azt meg ugye mindannyian jól ismerjük, hiszen tapasztaljuk nap, mint nap, az élet szinte minden területén. Ennél sokkal fontosabb kérdések vannak. Mi van, ha az MMA mégse kapja meg a Műcsarnokot és Feketét menesztik, megnyirbálják az MMA jogosítványait, akkor minden rendben? Egyáltalán nincs rendben és azt hiszem, nem is lesz, se most, se később, egészen addig, amíg a szocializmusban szocializálódott szakma le nem mond vélt előjogairól. A művészeket nem kötelező a társadalomnak eltartani, az életben maradáshoz pontosan annyi erőfeszítést kell tennie egy művésznek, mint egy ácsnak vagy egy zöldségesnek. Ugyanakkor szerencsére, se ácsnak, se művésznek lenni nem kötelező. Kiállításokat, kutatásokat, könyveket, stb. sem kötelesség támogatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lenne fontos a független állami szerepvállalás. Ezzel persze az a baj, hogy az állam  sose lesz független, mindig lesznek kegyeltek és kegyvesztettek, Magyarországon biztosan, még jó ideig. Semmilyen más kiút nincs, mint az önszerveződés. Megteremteni azokat a független struktúrákat, amelyek képesek életben maradni az állami szerepvállalás nélkül is. Ezzel meg az a baj, hogy ezért össze kéne fogni, sokat kellene dolgozni és bizony nem kevés kockázatot is vállalni kellene. Ahogy elnézem a sírás-rívást és a valódi tenni akarás hiányát, erre nincs sok esély. A szakma állam bácsi jó meleg ölébe vágyik, mint azokban a kedves szocialista időkben, ami állítólag nagyon szar volt. De az a szar legalább meleget és biztonságot nyújtott. Ugye, ti ezt szeretnétek?

ugyan erről itt, két évvel ezelőtt:  Nyaljuk a fagylaltot                       https://kovatslajos.wordpress.com/2011/04/26/nyaljuk-a-fagylaltot/

Volt egyszer egy MEO

Tíz éve már, hogy 2001 szeptemberében megnyílt a MEO. Jó volt, szerettem. Azt hiszem, sokan mások is így vannak vele. Halála nem volt túl elegáns, ha egyáltalán létezik olyan, hogy elegáns halál. Én sajnálom, hogy nincs többé. Különösen azért, mert úgy érzem, azt az űrt, amit a hiánya okozott ebben a városban, a mai napig nem sikerült betölteni. A MEO egy fantasztikus történet, olyan, amilyen kevés volt az elmúlt huszonegy évben. Ha csak arra gondolok, hogy támogatóinkban soha sem merült fel semmiféle politikai szempont, mindenki segített pártoktól és oldalaktól függetlenül . Neveket azért nem írok, mert a sor olyan hosszú lenne, hogy nem olvasnák végig. Rövidítéssel meg nem szeretnék senkit sem megbántani. A MEO-ról soha, egyetlen negatív cikk sem jelent meg. Negatív szakmai kritikát is egyedül csak a Szocreál kiállításunk kapott, pontosabban annak kurátora, akit igyekeztem megvédeni, de végül is, ez csak egy szakmai vita volt. Nagyon jó érzés volt egy olyan ügyért dolgozni, amit mindenki szeretett. És nem csak itthon, hanem pl. Madridban, vagy Párizsban is. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik a MEO-t támogatták, segítették, odaadó munkájukkal, önzetlen támogatásukkal. Jólesően gondolok vissza azokra az időkre amikor Winkler Marcival váll a vállnak, irgalmatlan küzdelmek árán és iszonyatos mennyiségű munkával a romokból talpra állítottuk és elindítottuk a MEO-t. És szomorúan gondolok vissza arra, hogy ugyan csak mi voltunk azok, akik elpusztítottuk. Igazi magyar regény. A finanszírozásról meg csak annyit, hogy három éves küzdelem után, – a végén a Fonóval összebeszélve – sikerült kiharcolnom a kulturális tárcánál, hogy magánalapítású intézmény voltunk ellenére, költségvetési sor legyünk. Az a pénz biztosította volna az éves alapműködésünket. Kár, hogy már nem volt mit működtetni belőle. Remélem, hogy lesz még  olyan a csillagok állása ebben a városban, hogy  valakik, önzetlen odaadásból, ügyszeretetből, hajlandóak lesznek egy olyan független, érdekcsoportoktól, politikától és klikkektől mentes intézményt létrehozni, mint amilyen a MEO volt. Ahol egyetlen mérce van csak, a minőség.

Az én gyűjteményem 4.

Egy virtuális gyűjteményt hozok létre, amibe minden hétvégén, beválasztok egy- egy  művet, ha van mit. A gyűjtemény természetesen a valóságban nem létezik, nincs is bennem igazi gyűjtőszenvedély. Azonban szívesen hívok életre egy ilyen kollekciót játszásiból. Tekinthetjük szubjektív véleménynek, hogy mit tartok érdemesnek arra, hogy kvalitásai alapján a “birtokomba” kerüljön. Szeretném kijelenteni, hogy nem óhajtok senkit befolyásolni. Sem valakit promótálni, sem valakinek ily módon reklámot csinálni. A virtuális gyüjteményhez nem fűződnek anyagi érdekeim. A barátaim azt mondták hülye vagyok. Lehet. Minden esetre, ha valakinek ezzel segíteni tudok az örömmel tölt el. olvasásának folytatása

%d blogger ezt kedveli: