Posts Tagged ‘ MMA ’

Hakni Brigád

Zsenge koromban a szórakoztatóipari munkások jövedelmének jelentős részét a haknik biztosították. Néhány ügyes szervező – ilyen volt például Bakacsi Béla – összerántott egy csapatot sztárokból és sztárocskákból és betámadta a vidéki kultúrotthonokat. Egy jobban sikerült úgynevezett turné 50-100 előadást is megélt. Nagy kegy volt bekerülni egy csapatba, mert 100 előadás bizony komoly jövedelmet jelentett. Az “egy Zsiguli” mértékegységet szoktam használni ennek a kornak a jövedelmi  viszonyaira. A gázsi 500 és 2000 forint volt alkalmanként- adó, tb gyakorlatilag nem létezett. Könnyű kiszorozni, hogy egy jó sorozat hozott egy Zsigulit. A jól összerakott hakni színes volt, mint a szivárvány. Volt benne minden, mi a vidék népének érdeklődését felkelthette. A monstre változatot úgy hívták, hogy ORI- turné, ezt az Országos Rendező Iroda szervezte. Ide kisebb sztárocskák ritkán fértek be. A haknikkal szinte az egész országot be lehetett járni, megismerni persze nem, legfeljebb a helyi kultúrházat, a kocsmát és ha volt, az éttermet. Így jutottam el olyan településekre, mint Dusnok, Hajdúnánás, Baktalórántháza, Cibakháza, Inárcs, Pécsvárad, Kecel, stb. Hogy tiszta legyen a kép, emlékezetből felsorolok egy fellépőlistát; Zalatnay Sarolta, Korda György, Ihász Gábor, Horváth Pista, Psota Irén, Eszményi Viktória, Delhusa Gjon, egy bűvész, és általában egy vagy két zenekar (un. beat zenekar). Hogy ez az egész miről jutott eszembe? A KKA életre hívása kapcsán. Ez ugyanis egy szerény haknibrigád, egy két politikus húzónévvel felturbózva és a ma oly népszerű nemzeti –  keresztény jelszó mázával nyakon öntve. Ügyes. Nem áll szándékomban senkit személyében sérteni, sem művészetét értékelni, de hát nem minden csillag ragyog örökké, sőt van olyan is, amelyik sose ragyogott, legfeljebb pislákolt a szórakoztatóipar viharos égboltján. Azonban volt egy ötlet, hogy jó vagy sem, abban nem vagyok biztos, mert végül ebben az esetben is a zsűri ítél és vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy meglehet-e tölteni egy rozzant vidéki termet – még akár ingyen is – ezzel a kínálattal. Sokkal rémisztőbb azonban a máz, amit a hakni brigád köré rittyentettek. Megtudtam, hogy ma élő baráti géniuszok vezetnek majd vissza minket eredeti szellemi forrásainkhoz. Minket, európai embereket, a családokat és a nemzeti közösséget. Ide linkelem a Vendégvárosi Főművészek program ajánlatát az elvárt gázsival együtt, ha valaki szeretne részesülni a visszavezetésben, ne kelljen sokáig keresgélnie a neten. http://www.kkakademia.hu/program.html   Nem kell idegeskedni, mindenki úgy keresi a kenyerét, ahogy tudja és ne feledjük, hogy ma nehéz idők járnak. Ha ma ezt el lehet adni, kérem tegyék. A sajnálatos mindössze az lenne, ha a Hoffman Rózsák és más politikusok részvétele azzal a következménnyel járna, hogy – mint az MMA esetében – egy baráti haknibrigád olyan költségvetési forrásokhoz juthatna, amit talán ennél fontosabb és színvonalasabb kulturális szerveződésekre is el lehetne tapsolni. Ez a sztori egyébként megint megerősít abbéli hitemben, hogy az állam kultúrára szánt forintjait nagy projektekre kell elkölteni, a társadalmi szerveződéseket pedig támogathassák a híveik, akár valamilyen adókedvezmény formájában. Akkor, ha a zsűri Dévai Nagy Kamillát akar hallgatni, oda tolja a pénzét, ha meg inkább Kocsis Zoltánt, akkor oda. Ez így lenne igazságos és akkor nem a haverok, nem a sutyi meg a mutyi és a kapcsolatok döntenének, hanem a polgárok. Ja, hogy valószínűleg semmire se adnának pénzt? Az lehet, de akkor legalább világosan látszana a magyar nép kultúra iránti elkötelezettsége.

NEMMA, és ennyi?

A Magyar Művészeti Akadémia Rákosi-időket idéző helyzetbe hozása, a kritikán aluli elnöki megszólalások, az ezermester színvonalon alkotó “művész” elnök Fekete György személye, aki Hofmann Rózsai magasságokba emelkedett és az ezek miatt kirobbant felháborodás szinte mindenki előtt ismert, akit egy kicsit is érdekel a magyar művészet. Hogy van e kompetenciám állást foglalni ezekben az ügyekben az lehet, hogy nem mindenki számára egyértelmű. Nem végeztem művészettörténet szakon, sőt a kulturális antropológiát is abbahagytam, de még a vallásbölcseletet sem fejeztem be. Igaz, azt gondolom, hogy művészettel foglalkozni különösképp nem segg kérdése, egészen más szervek szükségesek hozzá, melyek alul működését húsz év görcsöléssel se tudja senki helyettesíteni. Több mint húsz éve tolom ezt a “bizniszt”, ami elsősorban nem üzlet volt számomra. Voltak sikereim és bukásaim is ez idő alatt, azaz van elég tapasztalatom. Ráadásul mindig a “terepen” dolgoztam, a magam szakállára és kockázatára hoztam döntéseket. A MEO kapcsán meglehetősen közel kerültem az állami kesze-kusza útvesztőkhöz is. Ezek után feljogosítva érzem magam, hogy véleményt formáljak egy olyan ügyben, amiről szinte mindenki egyetértően azt gondolja, hogy ez így nem mehet tovább. Fejétől bűzlik a hal, nem Fekete György, nem az MMA a probléma, a Vezér fejében ez a katyvasz van kultúrpolitika címen belinkelve. Kész, slussz-passz. Ezen lehet keseregni, meg szavanként kifilézni cikkeket, megszólalásokat, fikázni MMA tagokat, de csak egymás idegeit borzoljuk, feleslegesen. Ha valami javíthat a helyzeten, az a Nemes Csaba-féle direkt vonal lenne, de hogy mennyire aktív a szakma, azt jól szemlélteti, hogy milyen kevesen hajlandóak bármiféle akcióban részt/szerepet vállalni. (Hajrá Csaba!) Petíciókat írogatni, napokig fogalmazgatni, ha tetszik nyomj egy like-ot, de sokan vagyunk, túrót sem ér. Arra jó, hogy a hagyományokhoz híven egyesek, mint jó politikusok, hirtelen az élre ugorjanak, mintha egy szakmát képviselnének. A közel ötezer fős MMA botránya fb csoport, egy napokig formálódó petíciótervezetre tizenegy darab like-ot nyomott. Vagy nem tetszett vagy – amit inkább gondolnék –  szinte senkit se érdekelt. Egyébiránt a feltenni szándékozott kérdéseket csípőből meg lehet válaszolni a hatalom észjárásának ismeretében, azt meg ugye mindannyian jól ismerjük, hiszen tapasztaljuk nap, mint nap, az élet szinte minden területén. Ennél sokkal fontosabb kérdések vannak. Mi van, ha az MMA mégse kapja meg a Műcsarnokot és Feketét menesztik, megnyirbálják az MMA jogosítványait, akkor minden rendben? Egyáltalán nincs rendben és azt hiszem, nem is lesz, se most, se később, egészen addig, amíg a szocializmusban szocializálódott szakma le nem mond vélt előjogairól. A művészeket nem kötelező a társadalomnak eltartani, az életben maradáshoz pontosan annyi erőfeszítést kell tennie egy művésznek, mint egy ácsnak vagy egy zöldségesnek. Ugyanakkor szerencsére, se ácsnak, se művésznek lenni nem kötelező. Kiállításokat, kutatásokat, könyveket, stb. sem kötelesség támogatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lenne fontos a független állami szerepvállalás. Ezzel persze az a baj, hogy az állam  sose lesz független, mindig lesznek kegyeltek és kegyvesztettek, Magyarországon biztosan, még jó ideig. Semmilyen más kiút nincs, mint az önszerveződés. Megteremteni azokat a független struktúrákat, amelyek képesek életben maradni az állami szerepvállalás nélkül is. Ezzel meg az a baj, hogy ezért össze kéne fogni, sokat kellene dolgozni és bizony nem kevés kockázatot is vállalni kellene. Ahogy elnézem a sírás-rívást és a valódi tenni akarás hiányát, erre nincs sok esély. A szakma állam bácsi jó meleg ölébe vágyik, mint azokban a kedves szocialista időkben, ami állítólag nagyon szar volt. De az a szar legalább meleget és biztonságot nyújtott. Ugye, ti ezt szeretnétek?

ugyan erről itt, két évvel ezelőtt:  Nyaljuk a fagylaltot                       https://kovatslajos.wordpress.com/2011/04/26/nyaljuk-a-fagylaltot/

Ha gyerek lennék

Végre eljutottam a Műcsarnokba. Két hete tollászkodom, hogy megnézzem a Bukta kiállítást, de a mai napig nem sikerült. Születőfélben van azonban egy projekt, egy Anish Kapoor klipp parafrázisa vagy magyar verziója, igaz, nem Ai Wei Wei-ért, hanem a magyar kultúra szabadságáért, ami nekünk, személyes érintettségünk miatt, legalább olyan fontos ügy, mint Wei Wei. Ennek kapcsán ma mégis eljutottam a kultúrdúlás egyik legfontosabb helyszínére, a Műcsarnokba. Most, hogy tombol az MMA balhé, különösen aktuális megnézni egy akadémiai tag nagykiállítását. Nos, nem is lenne baj egy olyan Akadémiával, ahol ilyen Bukták lennének, odaégett, Fekete, nempiskóták helyett. Nem emlékszem mikor láttam utoljára ilyen, számomra tökéletes kiállítást. Ha van nemzeti érzés, hát ez az. Ha van őszinte, tiszta autonóm művészet, hát ez az. Ha van eredeti, önálló, egyéni hang a magyar palettán, hát ez az. Hogy ez jobboldali lenne? Nem, ez egyszerűen “A” művészet. Nem is érdekel, hogy Imre politikai beállítottsága milyen, mert a művészete olyan, amilyen. Igaz és érzékeny, tiszta és becsületes. A Műcsarnok termeit egyedül belakni nagyon nehéz feladat, hogy ne érezzem azt egy negyed óra múlva, hogy mézet nyalok. Természetesen ehhez az is hozzájárul, hogy Bukta Imre nem festő, nem grafikus, nem installátor, nem fotós, nem videoartist, hanem ez mind egyszerre. Méghozzá úgy, hogy minden műfajban biztosan mozog. Nem szoktam azon keseregni, hogy korábban megváltam olyan műtárgyaktól, amelyek valamikor az enyémek voltak, de most volt egy-kettő, amit sajnáltam, hogy már nem az enyém. Vigaszt csak az nyújtott, hogy voltak azoknál jobb tárgyak is, így aztán inkább azok után sóvárogtam. Az egész kiállítás finom, kulturált és szellősen rendezett. Egyszóval nagyon elegáns, néha meg egyenesen monumentális. Lehet, hogy lemaradtam, de én ezt szeretem. A kamut, a ratyit, a magyarázatra szorulót nem. Ez a kiállítás gyönyörűen belakja a tereket. Vagy egy órát kóvályogtam benne és azt hiszem, még fogok is párat. A legtöbbször percek alatt átszáguldok egy-egy kiállításon, sajnos általában annyi is elég, hogy rögzítsem amit látok, és csalódottan távozzak. Imre munkái azonban hívogatnak, szívesen “nyalogatom” őket közelről is. Finom részletek, újabb és újabb ötletek és mindez egy kicsiny, kelet-magyarországi falu képi világából építkezik. Falusi sztorik, a föld, a termények, az állatok, a vidéki ember és eszközei – ezekből táplálkozik, építkezik. Nincs benne semmi trendi, se elcsépelt frázisok, se lipcseiek, se British, se más “nyugati” előképek nem lengik körül a tárgyak auráját. Mert ez Bukta. Az egyetlen, ami elszomorít, hogy nem létezik ma az a művészeti menedzsment, aki ezt színpadra tudná állítani a nagyvilágban. Az ilyen (és ha van hasonló) színvonalú anyagot lenne érdemes állami pénzből turnéztatni, mert ez igazán Magyarország, pedig senki se nyilaz lóháton, nem  konzummatyó, nem gatyó, nem pityke, ez “csak” a Bukta Imre. Majd elfelejtettem a címet. Tehát, ha gyerek lennék és álmodoznék, hogy egyszer majd nagy művész leszek, akkor én olyan szeretnék lenni, mint ő, örök játékos, szellemes, szabad. Az életet közben szerényen, kisfalumban csendesen élni, és mégis az égig érni.

bukta_imre_gm_kukorica_gm_corn_by_imre_bukta

Kali Yuga a kultúrában (Beings of Truth)

A hindu eposzok szerint a jelen világkorszak végső, leszálló ágában, a legdegeneráltabb korban, a  Kali Yugába élünk.  A világot a tisztátalanság, az erkölcstelenség és az alantasság uralja. Ez a kor melegágya a bűnnek, ami elnyel minden értéket. A csalók hamis igét hirdetnek. Az emberek minden imája csalódáshoz vezet, minden vallásos, igaz aktus elnyelődik a kapzsiság által. Harc, háború, bűnözés. Helyben vagyunk. A magyarországi kultúrát illetően mindenképp. Másban is, de azt most hagyjuk. Annál mélyebbre már nem süllyedhetnek a dolgok, ahová most tartanak. Kontraszelektált dörgölődzök kezébe adják a kultúra- támogatás ( ha itt ennek a szónak van egyáltalán értelme) kasszájának a kulcsát. De a pénz és a Vigadó már nem elég, kérik szépen a Műcsarnokot is, és a múzeumokra is szemet vetettek. A gátlástalanság határtalan. És a kultúrát egyébként is feleslegesnek látó hatalom kaján vigyorral szüli ezt az abszurd helyzetet. Marakodjatok. A rendfőnök, aki az új főinkvizítor szerepére pályázik, már a “Mi a magyar ma” kiállítás kapcsán is blaszfémiát kiáltott. Ver a víz ha arra gondolok, hogy mit fognak ezek művelni, ha ráeresztik őket a szentélyekre. Sosem látott katasztrófának leszünk szemtanúi. Darth Sidious a főinkvizítor már készül első nagy projektjére, egy Makoveczet héroszként bemutató kiállításra. Csak olyan szimpla, korrekt kiállítás nem is jó, ugyanis a lényeg a héroszon van. Halottról jót vagy semmit. Tehát semmit. Jó, értem, nekünk nincs Wright-unk, se Gaudink, de mégiscsak valakik ikonjáról van szó. Hát legyen. De a hérosz legalább olyan fals, mint Tormai Cicellét irodalomnak nevezni. Úgy tűnik az MMA-nál már nincs lejjebb. És ez amilyen rossz, olyan jó hír is egyben. Hiába tűnik egyesek számára az irreális igaznak, ez csak rövid ideig tartó illúzió. Azt mondják az írások, hogy a Kali Yuga az egyetlen olyan állapota a világnak, amikor megszülethet a teljes felszabadulás. “After such dissolution, Lord Brahma would recreate the universe and mankind will become the ‘Beings of Truth’ once again.”

Darth Sidious

%d blogger ezt kedveli: